Az egyik oldal gonosz, a másik meg Gyurcsány – ilyen volt a státusztörvény vitája
Hiába vitatkoztak tizennyolc órát egymással a képviselők a státusztörvényről, az álláspontok semennyit nem közeledtek. Cserébe volt gyurcsányozás, elmúlt-tizenhárom-évezés, házelnöki rendreutasítás...
Orbánt levarangyozták, a rendőröknek pedig Szózatot énekeltek a tüntetők
Rengeteg csoport fogott össze, hogy miközben a Parlamentben a státusztörvényről vitáznak, ők kint tüntessenek ellene. Az egyik megszólaló a színpadon jelentette be a felmondását, de volt olyan...
Egy tanár a státusztörvény elleni tüntetésen jelentette be, hogy 31 évnyi tanítás után felmond
A parlamenti vitával párhuzamosan több ezren tüntettek a sokat bírált javaslat ellen a Kossuth téren. A Tanítanék alapítója beszédében azt mondta: a hatalom most veri be az oktatási rendszer...
Az öt legerősebb mondás Nagy Ervintől
Vidéki mentalitásáról, Rákay Philipről, sztárságról, csendben maradásáról és többek között Vidnyánszky Attiláról is erőseket mondott az ország egyik legismertebb színésze.
Elvinném Rákay Philipet Ózdra, hogy lássa ezt az országot
Büszkén száll fel a 7-es buszra, nem tudna aludni, ha csendben maradna, szerinte Rákay ráköpött a fejére a jobboldali tanároknak is, Vidnyánszky pedig történelmi bűnt követ el. Videós interjú Nagy...
Tóth Endre: A kormánypárti ispánok Döbrögi urasággal az élen deresre készülnek húzni a tiltakozó...
A Momentum képviselője szerint a deresre húzás nem a legjobb pályaorientáció, és a történet végén Ludas Matyi fog győzni.
Felfüggesztik a három hete tartó sztrájkot a tanárok Romániában
Két feltétellel állapodtak meg a kormánnyal, ha ezek nem teljesülnek, a sztrájk újraindul.
Az uniós alapjogi ügynökség gondokat lát az ukránok és kárpátaljai romák magyar kezelésénél
A testület éves jelentése menekültügyben és a hazai romák diszkriminációja miatt is sorol problémákat, de néhány jó magyar példát is hoz.
„Elég a Belügyminisztérium meséjéből”: diákok tüntettek a Belügyminisztériumnál a tanárokért
Több százan demonstráltak pedagógusnap alkalmából, a Belügyminisztérium előtt beszédek hangoztak el: például arról, hogy az oktatás kivéreztetése „a 21. század Trianonja”.
Három év maszkviselés után arra tanítják a japánokat, hogyan kell mosolyogni
Japánban a lakosság több mint fele a mai napig mindenhol maszkot hord.
Kövess minket Facebookon is!