A Közép-Budai Tankerület igazgatója: Ami most zajlik, az egy tudatos és rosszindulatú lejáratás
Hajnissné Anda Éva szerint a pedagógusok követeléseinek van jogalapja, de a módszereikkel már nem ért egyet.
Polgári engedetlenség: október 21-én a XV. kerületben zárva marad minden óvoda
400 dolgozó vesz részt az akcióban, hogy tiltakozzanak a megalázóan alacsony fizetések ellen.
15 ellenzéki polgármester követeli, hogy tárgyaljon a kormány az iskolák átadásáról
Szerintük ha a központi kormányzat egy évtized után sem képes működtetni a közoktatást, akkor lehet, hogy ideje lenne átadni ezt a feladatot az önkormányzatoknak.
Külföldön tanuló hallgatók álltak ki nyílt levélben egykori tanáraik mellett
Szerintük a közoktatás évtizedek óta romló állapotáért a jelenlegi magyar politikai és társadalmi berendezkedés is felelős.
„Még ha jogszabályokból következik is, az íratlan törvényeken fennakad” – írta a Kölcsey...
Szerinte kegyetlen, embertelen dolog volt kirúgni munkatársát, aki 6 hónappal állt a nyugdíjazás előtt.
Orbán Viktor egykori iskolája is szolidaritást vállal a kirúgott pedagógusokkal
A Teleki Blanka Gimnázium 55 tanára írta alá a közleményt.
A fő kérdés, hogy arányos válasz-e a tanárok kirúgása néhány óra polgári engedetlenségért
Sorban küldik ki a tankerületek a figyelmeztető leveleket az engedetlenkedő tanároknak. Ha ezt a levelet nem is veszik át, attól függetlenül később még elbocsáthatják őket, amennyiben újabb akciókat...
A tantestület fele kapott figyelmeztető levelet a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban
Olyan tanár is kapott figyelmeztetést, akinek az engedetlenség idején nem is volt órája.
A Szent László Gimnáziumnál is szülők várták a tankerület képviselőjét, aki végül nem jelent meg
A szülők úgy tudták, hogy egy polgári engedetlenségben részt vevő tanárnak akartak személyesen kivinni levelet.
Az egyik figyelmeztetett tanár elmesélte, mi történt, miután bejutottak a tankerületi irodába
Ezres tömeg állt ki a huszonnégy pedagógus mellett, akik figyelmeztetést kaptak a tankerülettől. Videón mutatjuk meg a tüntetésnek azt a részletét, amikor az első tanár elmesélte, mi fogadta bent az...
Kövess minket Facebookon is!