Pilz Olivér: A státusztörvény a halálba fogja hajszolni a tanárokat
A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a pedagógusok fenyegetve, kisemmizve és lenézve érzik magukat, és egyre többen mondják, hogy elég volt.
A fideszes többségű kulturális bizottság egyórányi vita után el is fogadta a státusztörvény...
Az ellenzéki pártok részéről több mint 40 módosító javaslat érkezett a törvénytervezethez, de ezeket egytől egyig leszavazták a kormánypárti képviselők.
Azt látom, hogy a kormány saját forrásból jelentős pedagógus-béremelést nem tud, nem akar tenni
A státusztörvény biztosan nem teszi vonzóbbá a pályát, és az is kijelenthető, hogy a pedagógushiány, amely most is nagy, még jelentősebb lesz – mondta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a...
„Te tetted ezt, király!” – a Karinthy Frigyes Gimnázium tizenhét tanára is közös tablón búcsúzik
A távozó tanárok többsége felmondott, egy részüket viszont a polgári engedetlenségben való részvételük miatt rúgták ki.
Elballagtunk – egy budakalászi iskolában a pályaelhagyó tanárok is tablót készítettek maguknak
Tizenegyen szerepelnek a Szentistvántelepi Általános Iskola rendhagyó tablóján.
Heti 24 tanóra a pedagógusoknak: többeknek nőhet a munkaterhe, közben a tanárhiányt is...
Pénteken nyújtott be egy módosító javaslatot a Fidesz, amivel a pedagógusok eddigi 22-26 óráját 24 órában fixálnák. A fix munkaidő önmagában jó lenne, de más gondok vannak. Megnéztük, mit is...
Hideg élelmet is lehet venni a SZÉP-kártyáról, 200 ezerrel megemelik a keretét
A kormány nem készül arra, hogy tömegesen mondanának fel a pedagógusok. Júliustól árplafont vezetnek be a vállalkozások áramszámláira. 7000 milliárdot fog a tanárok béremelésére költeni a kormány,...
Több tanár is felmond az ország egyik legjobb gimnáziumában
Több tanár is távozik a budapesti Eötvös József gimnáziumból, jelezve, hogy az oktatás rendszerszintű reformjára nem látnak valódi szándékot a kormánytól.
Belefutott a pénteki tüntetésbe a Breaking Badből ismert Dean Norris
A Magyarországra látogató színészt Fekete-Győr András világosította fel arról, miért is tüntetnek több ezren a Parlament előtt.
Kövess minket Facebookon is!