Egy repülőgép résztulajdonosa a NAV nemrég kinevezett elnöke
Vágujhelyi Ferenc vagyonnyilatkozatából az is kiderül, hogy 90 millió forint megtakarítása van.
Évekig tartó pereskedés után nyilvánosak Borkai Zsolt vagyonnyilatkozatai
A Kúriát is megjárta az ügy, és a győri önkormányzat végül késve kiadta az Átlátszónak a dokumentumokat. 639 négyzetméteres lakóház és több mint 2,3 hektár szántó is szerepel bennük.
Állami megrendelésekkel, támogatásokkal gyarapodott az Orbán család ügyvédje a Covid alatt is
Egyik cége bevétele a Rogán-féle minisztériummal kötött szerződéssel egy év alatt 96 millióról 576 millióra nőtt, de az Emmitől is jutott 90 milliós támogatás Bajkai István érdekeltségének.
Vagyonnyilatkozatáról kérdezték a Fidesz érdi képviselőjét, aki azt válaszolta: Büdös kommunista
Bács Istvánt, a város volt alpolgármesterét az Átlátszó kérdezte meg a saját cégének nyújtott 71 millió forintos kölcsönével kapcsolatban.
Jó évet zártak a tapasztalt parlamenti képviselők, átlagosan 20 százalékkal nőtt a vagyonuk
Azokról van szó, akik 2010 óta a parlamentben ülnek. 23 millióról 28 millióra nőtt a pénzük átlagban. Az elmúlt tíz év alatt pedig meghétszerezték a vagyonukat.
Gulyás szerint Rogánné családjának gazdagodásánál nincs semmi látnivaló
A kormány nem lát okot vagyonnyilatkozati eljárásra.
14 ingatlana, 54 milliónyi állampapírja és egy 2005-ös Suzuki Swiftje van Tüttő Kata...
A pécsi polgármesternek aranytömbje van. A II. kerület polgármestere, az MSZP-s Őrsi Gergely pedig felvett tízmillió forintnyi babaváró hitelt.
Csaknem százmilliót törlesztettek férjével, mégis maradt megtakarítása Varga Juditnak
Nemcsak kétszáz milliós hitelt vett fel a lakásvásárlásához, de férje, Magyar Péter belvárosi lakásának eladásával és megtakarításaik egy részének felhasználásával 93 milliót tudtak egy éven belül...
Siófokon vett nyaralót Karácsony Gergely
Meg is nőtt majdnem 11 millióval a hiteltartozása. Továbbra sincs megtakarítása vagy készpénze a főpolgármesternek.
Igazi földesúr lett az elmúlt években a fideszes képviselő
L. Simon László több mint 111 hektárnyi ingatlanvagyonról vallott 2020-ra, agrárcége emellett csaknem 50 milliós állami támogatásban is részesült.
Kövess minket Facebookon is!