Semmi remény rá, hogy annyival kevesebbet piáljanak az emberek, amennyivel a WHO szerint kéne

2024. június 25. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva

Kevesebb alkoholt fogyasztanak a világon az emberek, mint régebben, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden Genfben ismertetett jelentése szerint ez a csökkenés túl lassú.

Az MTI beszámolója szerint mára nyilvánvalóvá vált, hogy elérhetetlen az ENSZ-szervezet azon célkitűzése, hogy a 2010-es szinthez képest ötödével csökkentsék az alkoholfogyasztást 2030-ra. A WHO adatai szerint az egy főre eső globális alkoholfogyasztás mennyisége a 2010-es 5,7 literről 2019-re csupán 5,5 liter tiszta szeszre csökkent.

A jelentés szerint a legmagasabb egy főre eső alkoholfogyasztást 2019-ben az európai (9,2 liter) és az amerikai (7,5 liter) WHO-régióban mérték.

Az egyes régiókban különböző trendek mutatkoznak: míg Európában csökken, addig Délkelet-Ázsiában érezhetően növekszik az egy főre jutó alkoholfogyasztás. A WHO adatai szerint 2019-ben az alkoholfogyasztás következtében világszerte 2,6 millió ember halt meg, ami a teljes halálozás 4,7 százaléka. 209 millió ember volt alkoholfüggő, és további 200 millió esetében volt legalábbis problémás mértékű az alkoholfogyasztás.

A fiatalabb korosztályokat különösen súlyosan érinti az alkoholfogyasztás: a 20–39 év közöttieknél volt a legmagasabb – 13 százalék – az alkoholfogyasztással összefüggő halálesetek aránya. Az Egészségügyi Világszervezet felszólította az érintett országokat, hogy tegyenek többet az alkoholfogyasztás mérséklésére, ideértve reklámtilalmak és értékesítési korlátozások bevezetését, valamint adók útján történő áremeléseket.

Alkoholtémában éppen most jelent meg egy friss tanulmány, ami mások mellett a magyarok fogyasztási szokásait is vizsgálta. Ebből az derül ki, hogy sok alkoholt fogyasztunk, leginkább sört, és jellemző a magyar társadalomra, hogy gyakran egyszerre nagyon sok alkoholt isznak az emberek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!