Nagy Márton kivezetne ősszel egy extraprofitadót

2024. május 28. – 20:11

Nagy Márton kivezetne ősszel egy extraprofitadót
Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ősszel hozhat döntést a kormány egyes extraprofitadók kivezetéséről – mondta el az ATV-nek Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden. Nagy így érvelt:

„De azért megjegyezném, hogy a kivezetés során én mindig azt az elvet képviseltem: akkor kell kivezetni egy extraprofitadót, amikor nincs extraprofit.”

Szerinte a gyógyszerágazatban jelenleg nincs ilyen extraprofit, így ki lehet vezetni az erre kirótt adót – mondta a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége vezetőinek a mai közös sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a háború még zajlik, illetve más szektorokban még lát extraprofitot, ez pedig a bankszektor. Nagy szerint mindig „számokkal alátámasztották, hogy melyik szektorba van extraprofit”, így a kivezetés is felelősségteljes döntés kell, hogy legyen.

Felmerült az áprilisban már felvetett gyógyszer-automaták kérdése is, amire Nagy Márton azt mondta, a csomagokat is automatákból vesszük már át, élelmiszert is gyakran veszünk így, a kérdés csak az, hogy „a gyógyszerek esetében az emberek ezt elfogadják-e”. Hozzátette azért, vannak olyan gyógyszerek, amik tb-támogatottak, illetve receptre lehet kiadni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!