Négy orosz újságíró sebesült meg a fronton, egyikük meghalt

2023. július 22. – 16:30

Másolás

Vágólapra másolva

Négy orosz újságírót sebesítettek meg kazettás lövedékek Zaporizzsja megyében, és egyikük, Rosztiszlav Zsuravlev belehalt sérüléseibe az evakuálás során, állítja az orosz állami felügyelet alatt álló RIA Novosztyi. A TASZSZ orosz állami hírügynökség azt írja: az újságírók a Zaporozsjai terület településeit ért ukrán kazettásbomba-támadásokról akartak tudósítani.

Az újságírók a RIA Novosztyinak és az Izvesztyijának dolgoztak. A RIA Novosztyi szerint az egyik sérült újságírót átszállították egy orosz katonai kórházba a megszállt Melitopolban, és ha állapota stabil marad, a szintén orosz megszállás alatt álló Krím-félszigetre küldik. Az orosz védelmi minisztérium Ukrajnát és az Egyesült Államokat tette felelőssé az incidensért.

A Washington Post ukrán tisztviselőkre hivatkozva július 20-án arról számolt be, hogy az ukrán erők már megkezdték az Egyesült Államok által szállított kazettás lőszerek bevetését az orosz hadsereg ellen délkeleten. Az ukrán hadsereg azt közölte, hogy a kazettás lőszereket nem használják városokban, sűrűn lakott területeken vagy orosz területen. Több mint 120 ország írta alá azt a 2010-es egyezményt, amely megtiltja a kazettás lőszerek használatát. Sem Ukrajna, sem az USA, sem Oroszország nem szerepel az aláírók között. (TASZSZ, Kyev Independent)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!