Egy izraeli teherhajó átjutott az orosz tengeri blokádon

2023. augusztus 1. – 20:45

Másolás

Vágólapra másolva

Erről Rácz András Oroszország-szakértő számolt be a Facebook-oldalán, mint írta, az AMS1 már a Dunán hajózik Iszmail felé. Azt is hozzátette, hogy a részleteket még nem tudni, de a lényeg, hogy a hajó bejutott. Hogy ennek miért van jelentősége, arról egy korábbi posztjában írt bővebben, de talán azzal nem árulunk el nagy titkot, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodás utóélete áll a középpontban, amelyből az oroszok július közepén léptek ki.

Ezzel a megállapodás őket kötő része megszűnt, azonban az Ukrajna, Törökország és az ENSZ közötti megállapodás érvényben maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök éppen emiatt felvetette, hogy az oroszok nélkül tovább folytatnák a gabonaszállítást, Oroszország viszont egyértelműen jelezte, hogy ebben az esetben számolniuk kell a kockázatokkal is. Az AMS1 ezt a fenyegetést tesztelte le a gyakorlatban, és bár azt nem tudni, hogy volt-e bármilyen átvizsgálás, az biztos, hogy az oroszok nem támadtak rá a hajóra.

Az ukrajnai célját az indulásától fogva nyíltan vállaló, jelenleg Izmajil felé tartó AMS1-et az ukrán Militarnyi szerint négy másik hajó követi, amelyek szintén a Dunán terveznek lehorgonyozni. Ahogy azt Rácz is kiemelte, az AMS1 útját a levegőből egy amerikai P8 Poseidon megfigyelő repülőgép biztosítja. Az, hogy ez a hajó átjutott a blokádon, lehetőséget teremthet arra, hogy alacsonyabb volumennel ugyan, de tovább folytatódhasson az ukrán gabona exportálása.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egyébként hétfőn jelentette be, hogy sikerrel zárultak a tárgyalások horvát kollégájával, Gordan Grlić-Radmannal, így megegyeztek abban, hogy Ukrajna használhatja Horvátország dunai és adriai kikötőit a gabonájának exportálására.

(Marine Insight)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!