Szergej Sojgu: Oroszország kész segíteni az algériai hadsereg fejlesztésében

2023. augusztus 1. – 17:03

Másolás

Vágólapra másolva

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentette, hogy Oroszország kész segíteni az algériai hadsereg fejlesztésében. „Az orosz védelmi minisztérium a maga részéről kész hozzájárulni az algériai fegyveres erők harci képességeinek javításához” – mondta Sojgu az algériai hadsereg vezérkari főnökével, Szaíd Sengrihával folytatott megbeszélésen.

Az algériai hadsereg vezetője kedd délelőtt érkezett Oroszországba, hogy találkozzon Sojguval. Ez a legutóbbi jele annak, hogy Oroszország egyre nagyobb befolyást akar elérni Afrikában. Az elmúlt években a Wagner-csoport számos afrikai konfliktusövezetben feltűnt, zsoldosaik harcoltak Líbiában, Mozambikban, Maliban, a Közép-afrikai Köztársaságban és Szudánban is.

Sojgu bejelentés napokkal azután történt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök afrikai vezetőkkel tartott csúcstalálkozót Szentpéterváron. A csúcson Algéria is részt vett.

Abdelmadjid Tebboune algériai elnök júniusban állami látogatáson járt Moszkvában, ahol aláírt egy stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatot is. Putyin akkor azt mondta, Algéria kulcsfontosságú partnerük az arab világban és Afrikában, és hozzátette, hogy Oroszország fokozni kívánja az energetikai és katonai kapcsolatokat az észak-afrikai országgal.

(Sky News, Interfax)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!