Borrell: Az EU támogatja Ukrajnát területi integritásának helyreállításáért folytatott harcában

2023. szeptember 30. – 19:31

Másolás

Vágólapra másolva

Előre be nem jelentett látogatásra érkezett szombaton Odesszába az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Josep Borrell, aki megerősítette az Európai Unió Ukrajna melletti szilárd kiállását az orosz-ukrán háborúban. Borrell emellett arról is beszélt, hogy szerinte éhínség lesz a vége annak, hogy az oroszok felfüggesztették a fekete-tengeri gabonaegyezményt.

Borrell további programjáról biztonsági okokból nem tettek közzé információt, de az biztos, hogy a főképviselő szűk két hete jelentette be, hogy rövidesen megszervezi a 27 uniós külügyminiszter találkozóját Kijevben. Az összejövetel egyik témájául javasolta, hogy tegyenek ígéretet Ukrajna katonai támogatásának, ezen belül korszerű harci repülőgépek és rakéták szállításának hosszú távú uniós finanszírozására.

A főképviselő erre a célra 2024-től 2027 végéig évi 5 milliárd eurót (csaknem 2000 milliárd forintot) mozgósítana.

A tervezett találkozón legalább érintőlegesen minden bizonnyal szóba kerül Ukrajna EU-csatlakozási perspektívája. Az ország június óta hivatalos tagjelölt, de a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről a 27 EU-tagországnak egyhangú döntést kell hoznia.

(MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!