Moszkvában virágokkal és mécsesekkel emlékeznek meg Prigozsinról

2023. szeptember 30. – 19:16

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi napokban több forrás is megerősítette, hogy a wagneresek elkezdtek visszatérni Ukrajnába, de már nem a magánhadsereg tagjaiként, többek közt a brit hírszerzés is beszámolt erről. Ez azért is volt érdekes, mert Jevgenyij Prigozsin lázadása, majd augusztus 24-i halála után eléggé bizonytalan volt a Wagner sorsa, ahogy arról ebben a cikkben is írtunk.

Oroszországban ugyanakkor a jelek szerint továbbra is vannak rajongói a zsoldosvezérnek, olyannyira, hogy Moszkvában rögtönzött emlékműve is van, ahova virágokat és mécseseket visznek a légiszerencsétlenségben elhunyt orosz üzletembernek.

Fotó: Alekszandr Zemljanyicsenko / MTI
Fotó: Alekszandr Zemljanyicsenko / MTI

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!