A Hamász először engedett el túszokat a két héttel ezelőtti támadás óta

2023. október 20. – 05:41

frissítve

A Hamász először engedett el túszokat a két héttel ezelőtti támadás óta
Fotó: Ronen Zvulun / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Izrael több mint 100, a Hamászhoz tartozó operatív célpontra mért csapást az éjszaka folyamán.
  • Továbbra is légicsapások érik a rafahi átkelő környékét, így még mindig állnak a segélyek a Gázai övezet határán.
  • Izraeli légicsapásban megrongálódott egy 12. századi görög ortodox templom a Gázai övezetben. A Hamász szerint 18 ember éltét vesztette.
  • Az izraeli hadsereg a Gázai övezet határánál állomásozik. A helyszínen tankokat és páncélozott járműveket is láttak.
  • A magyar külügyminisztérium arra kéri az állampolgárokat, hogy csak halaszthatatlan esetben utazzanak Kelet-Jeruzsálembe vagy a környékére.
  • Az izraeli hadsereg evakuálja a lakosságot libanoni határnál fekvő Kirjat Smona városából.
  • Az izraeli védelmi miniszter már készíti a Gázai övezetnél állomásozó katonákat a Hamász elleni hadjáratra, ami szerinte egy hónapig is elhúzódhat.
  • Az ENSZ főtitkára ellátogatott a rafahi határátkelőhöz. Egyiptom lassan, de halad az oda vezető útvonal megtisztításával a betontömböktől, hogy elindulhassanak Gázába a segélyszállítmányok.
  • Izraelbe utazott a brit miniszterelnök.
  • A Hezbollah állásait lőtte az izraeli hadsereg.
  • Megölték a Hamász politikai szárnyának egyetlen női tagját.
  • Összeültek az EU-s migrációs miniszterek az iszlamista támadások és a migrációs veszély miatt.
  • Először szólalt meg a kínai elnök nyilvánosan a gázai-izraeli konfliktusról.
  • Egy nemzetközi jótékonysági szervezet szerint a vízhiány a legnagyobb kihívás most Gázában.
  • 3500-ra növekedett a halálos áldozatok száma Gázában.
  • Az egyiptomi elnök és a jordán király elítélte a palesztinok kollektív megbüntetését.
  • A Hamász vállalta magára a Libanonból indított rakétatámadást.
  • Egy izraeli miniszter szerint a túszok és a civilek miatti aggodalmak másodlagosak a Hamász elpusztításához képest.
  • Izrael pufferzónát hozna létre a Gázai övezetben a háború után.
  • 50 millió eurós humanitárius segélyt nyújt a Gázai övezetnek Németország.

Az előző napi tudósításunkat itt tudja visszaolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!