Egy gázai menekülttábort bombázott Izrael, Katar szerint ez rontja a tárgyalások esélyeit

2023. október 31. – 06:38

frissítve

Egy gázai menekülttábort bombázott Izrael, Katar szerint ez rontja a tárgyalások esélyeit
A Dzsabáliában található menekülttáborban, ahol a robbanás tötént – Fotó: Stringer / Anadolu via AFP

Másolás

Vágólapra másolva
  • Izrael megerősítette, hogy légicsapást hajtott végre a gázai dzsabáliai menekülttábornál, ahol végeztek a Hamász egyik parancsnokával és több tagjával.
  • Az IDF szerint a célba vett épület körül a kiterjedt föld alatti infrastruktúra miatt más épületek is romba dőltek, szerintük a Hamász élő pajzsként használja a civileket.
  • A Hamász tagadta, hogy egyik parancsnokuk a területen volt, a gázai egészségügyi minisztérium szerint több mint 50-en meghalhattak. Videófelvételek alapján az AFP legkevesebb 47 halottról írt.
  • Ezek a menekülttáborok ma már városias jelleget öltő települések, Dzsabáliában több mint 115 ezer ember lakott, azt nem tudni, mennyien menekültek délre az elmúlt hetekben.
  • 24 óra alatt 66 teherautó jutott be segélyszállítmányokkal a Gázai övezetbe, ugyanakkor a Fehér Ház szerint ez a szükségesnek még mindig csak a töredéke.
  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a Hamásznak van egy ötödik magyar származású túsza is.

31 újságíró és az ENSZ 64 munkatársa halt meg Izraelben és a Gázai övezetben október 7. óta – írta a BBC.

26 palesztin, négy izraeli és egy libanoni újságíró vesztette eddig életét, az ENSZ segélycsomagokat Gázába juttató munkatársai mellett, akik az izraeli katonai válaszcsapásokban vesztették életüket.

Korábban az izraeli hadsereg a hozzá forduló Reutersszel és az AFP-vel közölte, hogy nem tudják garantálni tudósítóik biztonságát. A nemzetközi hírügynökségek munkájának ellehetetlenülése és a Gázát a külvilággal összekötő kommunikációs vonalak akadozása miatt egyre nehezebb ellenőrzött információkat kapni a gázai helyzetről. A 2,3 milliós, mindössze 360 négyzetkilométeres területen az ENSZ szerint humanitárius katasztrófahelyzet fenyeget, egymillió felett az otthonaik elhagyására kényszerültek száma, hiány van ivóvízből, élelmiszerből, üzemanyag híján akadozik a kórházak áramellátása is, a segélyszállítmányok pedig csekély mértékben jutnak be a területre, amelyet elhagyni sem lehet, miközben zajlanak az izraeli válaszcsapások a Hamász október 7-én Izrael ellen végrehajtott támadása után.

Az ENSZ határozatlansága miatti tiltakozásul sárga csillagot tűzött magára Izrael ENSZ-nagykövete és delegációja. „Addig hordjuk a sárga csillagot, amíg az ENSZ nem ítéli el a Hamász atrocitásait és nem követeli a túszok szabadon bocsátását” – mondta Gilad Erdan. A diplomata akciója az ENSZ-ben annak szólt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a Hamász Gázából indított október 7-i támadása és az arra indított izraeli katonai válasz óta nem jutott el egy határozat kiadásáig.

Az ENSZ BT állandó tagjai közül előbb az Egyesült Államok vétózott meg egy határozatot, mert az nem mondta ki egyértelműen Izrael jogát az önvédelemre, majd az amerikai tervezetet blokkolta Kína és Oroszország, mivel az az azonnali tűzszünetre nem tért ki érdemben, miközben a Gázai övezetben humanitárius katasztrófa alakult ki. Izrael és az ENSZ nyíltan összekülönbözött azután, hogy a világszervezet főtitkára arról beszélt, hogy a Hamász támadása „nem légüres térben történt”, hanem azt 56 év fojtogató izraeli megszállás előzte meg. António Guterres szerint ez ugyan nem igazolja a Hamász véres terrortámadását, ám az a támadás sem igazolja az Izrael által a Gázai övezetben indított katonai akcióját, amely ugyan a terroristák bázisait célozza, de civilek ezreinek halálával jár. Izrael szerint a főtitkár a Hamászt mentegette beszédével, ezért Guterres lemondását követelte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!