Az izraeli hadsereg megölt négy palesztin fegyverest Ciszjordániában

2023. december 17. – 10:00

Másolás

Vágólapra másolva

Az izraeli hadsereg megölt négy palesztin fegyverest Ciszjordániában vasárnap hajnalban – jelentette a katonai szóvivő vasárnap. Az izraeli hadsereg erői szombat este óta tevékenykednek Ciszjordániában, a Túl-Karm város keleti szélén fekvő Núr al-Samsz nevű menekülttáborban. Drónokkal lőtték az izraeli katonákat támadó palesztin fegyvereseket, és megöltek legalább négy terroristát, valamint letartóztattak egy megsebesült palesztint. „Erőink egész éjjel azon dolgoztak, hogy fellépjenek a terrorizmus ellen a Túl-Karm városban található Núr al-Samsz menekülttáborban. Letartóztattak számos körözött személyt, és fegyvereket is találtak” – közölte a katonai szóvivő.

A Palesztin Hatóság (PH) egészségügyi minisztériuma azt közölte, hogy a ciszjordániai Deir Ammar menekülttáborban tartott izraeli razzia során meghalt egy 16 éves fiú, Atallah Badha. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) és a palesztin fegyveresek között kitört összecsapásban két másik palesztin súlyosan megsebesült, őket a rámalláhi kórházba szállították.

Az IDF bejelentette, hogy szombaton életét vesztette két tartalékos katona a Gázai övezetben vívott harcokban. Rajtuk kívül négyen súlyosan megsebesültek a Hamász terrorszervezettel vívott csatákban. Az izraeli hadsereg azt is közölte, hogy a Hamász a fogságban megölte a huszonhét éves haifai Inbar Haimant, akit a Super Nova zenei fesztiválról hurcoltak el Gázába október 7-én. Haiman graffiti művésznő, a haifai művészeti főiskola végzős vizuális kommunikáció szakos hallgatója volt.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!