Már Izrael felől is bejuthatnak Gázába az ENSZ segélyszállítmányai

2023. december 17. – 14:48

Másolás

Vágólapra másolva

Az ENSZ segélyszállító teherautói mától közvetlenül Izraelből hajthatnak be a Gázai övezet területére – közölte vasárnap a palesztinokkal való polgári koordinációért felelős izraeli ügynökség, a COGAT.

A COGAT azt írta az X-en (korábbi nevén Twitteren), hogy december 17-től az ENSZ segélyszállító teherautói biztonsági ellenőrzésen esnek át, és az Egyesült Államokkal kötött megállapodás értelmében közvetlenül a Kerem Shalom átkelőn keresztül hajthatnak be a Gázai övezetbe. „Ez növelni fogja a gázai lakossághoz eljuttatott humanitárius segélyek napi mennyiségét” – írták.

A jelentések szerint az első segélyszállító teherautók helyi idő szerint vasárnap kora délután hajtottak át az átkelőn. A COGAT azt közölte, hogy a blokád feloldása az Egyesült Államokkal kötött megállapodás betartása érdekében történt, hogy több segélyt juttassanak be. Eddig a Gázai övezetbe be- és kijutó emberek és segélyek mozgását szigorúan ellenőrizték, és csak Egyiptom felől, a rafahi határátkelőn keresztül engedélyezték a mozgást.

(BBC)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!