Biden és Sunak telefonon tárgyalt a vörös-tengeri helyzetről

2024. január 23. – 05:47

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sokkal a jemeni húszi lázadókra mért amerikai–brit légicsapás előtt a Downing Street bejelentette, hogy Rishi Sunak brit kormányfő és Joe Biden amerikai elnök telefonon tárgyalt egymással, és megállapodtak abban, hogy a két ország a nemzetközi partnerekkel együttműködve folytatja erőfeszítéseit a húszik által a vörös-tengeri hajózás ellen elkövetett támadások megakadályozása, a támadók elrettentése érdekében. „Megismételték a hajózás szabadsága, a nemzetközi kereskedelem és a tengerészek védelme iránti elkötelezettségüket a jogellenes és indokolatlan támadásokkal szemben” – közölte a Fehér Ház.

Grant Shapps brit védelmi miniszter szerint a vörös-tengeri hajózás ellen elkövetett sorozatos támadások továbbra is veszélyeztetik a hajózó személyzetek tagjainak életét, és a hajóforgalomban okozott fennakadás tűrhetetlen költségekkel terheli az egész világgazdaságot.

A közös brit–amerikai műveletek előzményeként az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók számos drón- és rakétatámadást intéztek a Vörös-tengeren közlekedő – szerintük Izrael felé tartó vagy Izraelt védő – kereskedelmi és hadihajók ellen azóta, hogy Izrael hadműveleteket kezdett a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai és politikai gépezetének felszámolására.

(BBC, MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!