Orbán EP-frakciójába egy karlendítős, SS-relikviás neonáci is befért

2024. július 8. – 20:59

Orbán EP-frakciójába egy karlendítős, SS-relikviás neonáci is befért
Filip Turek megmutatja, milyen magas egy Škoda – Fotó: Twitter

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn megalakult a nem kis részben a Fidesz által gründolt, Patrióták Európáért névre keresztelt európai jobboldali populista EP-frakció, mely 12 ország 13 pártjának összesen 84 képviselőjéből áll, és az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja lesz.

A frakció létrehozásáról június 30-án írt alá Bécsben szándéknyilatkozatot Orbán Viktor, a Fidesz elnöke Herbert Kickllel, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökével és Andrej Babišsal, a cseh ANO vezetőjével, de az alapítók mellett a legnagyobb politikai súllyal nyilván az egymagában is a frakció több mint egyharmadát kitevő francia Nemzeti Tömörülés bír. A 12 országból hatot azonban csak néhány fős minipártok képviselik; Csehországból az ANO mellett például az Ígéret és az Autósok nevű kéttagú koalíció, mely a migránsellenességet és a hagyományos gépipar védelmét kombinálva szerzett június 9-én 10,26 százalékot, ami két mandátumra volt elég.

A listavezető Filip Turek személyében a Patrióták ráadásul egy igazi neonácit is tudhatnak a frakcióban.

Az egykori autóversenyző-fegyvergyűjtő-manfluenszer ellen az Rtl.hu összeállítása szerint széles körben publikált karlendítős fotói miatt a cseh rendőrség jelenleg is nyomoz, emiatt a politikus a kampányfinisben lemondta a nyilvános vitákat. Turek természetesen nem tartja önmagát neonácinak, csak túlságosan „éles és brutális a humorérzéke”, valamint fiatalon „több hibát is elkövetett”. Közben azonban a műfajban megszokott kikacsintós módon elmondása szerint mindig 88 litert tankol az autójába (a 88 a neonáci számmisztikában az ábécé nyolcadik betűjére, a H-ra, azon keresztül pedig a „Heil Hitler!” köszöntésre utal).

A cseh média előásta Turek régi sofőrsisakját is, amit az Arany Hajnal majdnem-horogkereszt jelképe díszít; a 2010-es évek gazdasági válsága miatti felháborodásba kapaszkodó szélsőjobboldali görög párt csaknem teljes vezetését 2020-ban szervezett bűnözés vádjával ítélték el.

Turekről egyéb gyöngyszemek is előkerültek a kampány során:

  • Korábbi Facebook-posztjában „arany apucinak” nevezte Adolf Hitlert.
  • Lelkes gyűjtője a horogkeresztes és SS-relikviáknak.
  • Házát Adlerhorstnak, vagyis Sasfészeknek becézi. Ezt a bunkert Albert Speer a náci Németország fő katonai parancsnoki központjának szánta, később Hermann Göring használta.

Turek frakciótagsága több szempontból is pikáns. Egyfelől a választás előtt a Patrióta-frakció kedvéért kiürített Identitás és Demokrácia képviselőcsoportjából Turekénál sokkal szolidabb nácinosztalgia miatt is kizárták az Alternatíva Németországért (AfD) nevű szélsőjobboldali pártot. Másfelől Orbán Viktor évek óta igyekszik a „bevándorláspárti” és „woke” európai baloldal nyakába varrni az antiszemitizmus stigmáját, miközben saját magát a zsidók legnagyobb európai védelmezőjének állítja be. Erről a politikai törekvésről és az antiszemitizmus Izrael-ellenességgel való összemosásáról a néhai Indexen írtam részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!