A dél-koreai elnök rezidenciáját is eltalálta egy észak-koreai szemétlufi

2024. július 24. – 18:12

Másolás

Vágólapra másolva

Egyre fokozódik Észak-Korea szemétoffenzívája, a CBS szerint ugyanis már a dél-koreai elnök rezidenciáját és egy amerikai támaszpontot is elborított az égből potyogó kommunista hulladék.

Aki nem követte volna az eseményeket, Észak- és Dél-Korea több mint 70 éve tartó konfliktusa az elmúlt hónapokban elképesztően pitiáner fordulatot vett: Észak-Korea szeméttel teli léggömböket küld délre, Dél-Korea pedig válaszul hatalmas hangszórókat állított fel a határra, amivel K-poppal és antikommunista propagandával bombázza az északi lakosság fülét.

Szerdán az egyik, Szöul felett repkedő szemétballonból Jun Szogjol dél-koreai elnök rezidenciájának területére is hullott némi hulladék, amit rögtön vegyvédelmi ruhába öltözött szakértők hada ellenőrzött, hogy nem biológiai, vegyi fegyverrel vagy sugárfertőzéssel támad-e Kim Dzsongun rendszere. De kiderült, hogy csak egyszerű, sima szemét volt a léggömbben, leginkább papírfecnik és csokicsomagolások, amelyek némelyikén a gyártó phenjani címe is látható volt.

Egy ki nem pukkant szemétlufi Szöulban.
Egy ki nem pukkant szemétlufi Szöulban.

A déli fővárostól 20 kilométerre északra fekvő Jongszan katonai bázist is szeméttámadás érte. Korábban ez volt a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok főhadiszállása, de az amerikai katonák nagy része már egy másik támaszpontra költözött. A Dél-Koreában állomásozó amerikai parancsnokság nem kommentálta az incidenst.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!