Főnökeik ellenőrzik otthonukban azokat a Tesla-dolgozókat, akik túl régóta vannak táppénzen
A Berlin melletti gyár igazgatója szerint 200 munkavállaló nem is jelent meg idén a munkahelyén.
Több ezer, ételek csomagolásából származó vegyi anyagot találtak az emberi szervezetben
A kimutatott 3601 vegyületből 80-nak bizonyítottan káros hatásai lehetnek, míg sok anyagnak eddig nem is vizsgálták a hatásait.
Orbán Balázs bocsánatot kért, szerinte hibázott és félreérthetően fogalmazott '56 ügyében
Azt is írta, ha szükség lesz rá, fegyverrel a kezében ott lesz a Corvin közben.
Egy orosz drón nagyon rövid időre megsérthette Románia légterét
A román védelmi minisztérium két F-16-os vadászgépet és két F-18-ast vezényelt az Ukrajnával határos légtérbe.
Az Amazon újra életre keltheti a Robotzsarut
A sorozatot az Amazon tulajdonában álló MGM Studios fogja gyártani.
Áldozati rituálén megöltek egy hétéves gyereket Indiában, hogy sikeres legyen az iskolája
Letartóztatták a fiú apját, az iskola igazgatóját és három tanárt.
Egymásnak feszül a Fidesz múltja és jelene 1956-tal kapcsolatban
Az orosz-ukrán háború előtt még a szabadságharcosok nemzete voltunk Orbán Balázs szerint, de ma már más lenne '56 tanulsága? Ordító ellentmondások vannak a korábbi és a mostani nyilatkozatok között.
Klímaváltozás: Európa nem okosan tette le a fegyvert, és előtte még lábon is lőtte magát kicsit
Az egész világ rá lesz kényszerítve hamarosan, hogy komolyan vegye a klímacélokat, és lehet is okosan csinálni az átállást, csak egyelőre Európának nem sikerült. Elbuktuk-e már a klímaváltozás...
Úgy tépett a szél, hogy megdöntötte a budapesti rekordot csütörtökön
A János-hegyen a 87,8 kilométer per órát is elérték a viharos széllökések.
Tisza Szigetet alapított Dombóváron a volt DK-s választókerületi elnök
Szabó Loránd polgármester is volt a településen.
Kövess minket Facebookon is!