Város a szakadár területek határán: Félünk, de láttunk már rosszabbat is
A kelet-ukrajnai Avgyijivka 2014-től súlyos harcok helyszíne volt, mire az ukrán erők visszaszerezték. A települést most újra harcok fenyegetik, de egy nekünk onnan nyilatkozó lelkész szerint nincs...
Ukrajna bejelentette a szükségállapotot, hazarendelte Oroszországban élő állampolgárait
Közben a Pentagon kiszivárogtatta, hogy teljesen felkészültek az offenzívára az ukrán határon felsorakozó orosz csapatok.
Benkő Tibor: Több tízezer menekült befogadására is fel kell készülnünk
A magyar honvédelmi miniszter az ATV-ben azt mondta, azok a NATO-tagállamok, amelyek fegyvert küldenek Ukrajnának, okkal és céllal tehetik ezt, ám szerinte mindez nem a békét szolgálja.
A lett miniszterelnök szerint Putyin katonákat és tankokat küldött a kelet-ukrajnai szakadár...
Az amerikai hírszerzés pedig újból arra figyelmeztette az ukrán vezetést, hogy küszöbön állhat egy széles körű orosz támadás.
Elfogadta az Oroszország elleni első szankciókat az Európai Unió Tanácsa
A bejelentés értelmében 27 magas rangú személlyel és entitással szemben rendelnek el vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat.
Orbán is részt vesz a rendkívüli EU-csúcstalálkozón, ahol Oroszország felelősségre vonásának...
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke meghívójában azt írta, hogy Oroszország agresszív lépései megsértik a nemzetközi jogot. Orbán közben arról beszélt katonák előtt, hogy Magyarországnak ki...
Nagyszabású kibertámadás ért több ukrán kormányzati honlapot
Több bankot is érintett a kiesés.
Milyen katonai erők feszülnek egymásnak Ukrajna körül?
Áttekintjük az elmérgesedő konfliktusban felsorakozott hadakat az orosz taktikai csoportoktól a szovjet öröksége levedlését épp megkezdő ukrán hadseregen át a NATO keleti tagállamaiba küldött...
Olaj, gáz, atom: az orosz–ukrán krízis tartós problémát okoz az európai energiapiacon
Vlagyimir Putyin akár a nyugati szénhidrogénexportját is beáldozná, mintha megunta volna a zöld szempontokat és az amerikai nyomást, és már Ázsiában bízik jobban.
Ukrajna 30 napos szükségállapot bevezetésére készül
Már csak a parlament jóváhagyása kell hozzá. Közben kibertámadás ért több ukrán kormányzati honlapot, Oroszország pedig elkezdte evakuálni kijevi nagykövetségét.
Kövess minket Facebookon is!