Orbán: Nem lehetetlen, hogy Lázár János visszatér a kormányba
A miniszterelnök szerint Oroszország agressziót követett el. Putyinnak azt javasolta, hirdessen azonnali tűzszünetet. Orbán üzent azoknak, akik el akarnak menni: Magyarország egy jó hely,...
Még közel tízezer szavazat érkezik a napokban a külképviseletekről
Több mint 316 ezer levélszavazat már érkezett. A külképviseleteken leadott szavazatokat tartalmazó urnáknak csütörtök éjfélig kell megérkezniük.
Tenderfigyelőt állított szolgálatba az MKKP
Itt le lehet ellenőrizni, kik és milyen tenderekre kapják a közpénzeket.
Dúró Dóra: Nem hisztiellenzék szeretnénk lenni
A Mi Hazánk elnökhelyettese szerint pártja új színt hozott a politikába, például a koronavírus miatti lezárások és az oltások ügyében.
Mérő László is szavazatszámláló volt, és már érti a vidéki világot, amelynek nagy többsége a...
A matematikus, publicista a választások előtt két héttel azt mondta: biztos, hogy nem lesz kétharmada a Fidesznek.
Tóth Bertalan: Nem merült fel, hogy az ellenzéki pártelnökök lemondjanak a választási vereség miatt
Az MSZP szerint a közös kampányban sok volt a hiba, és mindenkinek meg kell vizsgálnia a felelősségét.
Kövess minket Facebookon is!