Orbán: Az idősek veszélyben vannak, a járvány felszállóágban
A kormányfő szerint átcsoportosításokkal mindenhol lesz elég orvos és nővér.
644 ártatlanul rács mögött töltött nap miatt perelte a magyar államot
A gyilkosság, amellyel összefüggésben meggyanúsították, 1996-ban történt, de nagyjából húsz évig megoldatlan maradt.
Őrizetbe vettek egy cserbenhagyó sofőrt, aki halálos balesetet okozott
A csengelei férfi feladta magát a rendőrségen.
Orbán: A pálinkafőzés a magyar szabadságharc iskolapéldája
A miniszterelnök szerint jót tenne a magyar törvényhozásnak, ha a képviselők a vidéki polgároktól is kapnának ötleteket törvénytervezetekhez, mert a nagy gondolatok nem csak Budapesten születnek.
Elérte a Parlamentet az SZFE-tüntetés több ezer emberből álló élőlánca
Az volt a terv, hogy élőlánccal kössék össze a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületét és a Parlamentet, így juttatva el a diákok követeléseit.
A Képzőművészeti Egyetem doktoranduszai álltak ki az SZFE mellett
Szolidaritásból piros-fehér szalagokat feszítettek ki az egyetem több épülete elé, és közös nyilatkozatban ítélték el az SZFE átalakítását.
A Vidnyánszky-féle kuratórium lemondását követelik az egyetemfoglalók
Az SZFE épületét elfoglaló mintegy 250 diák közös nyilatkozatban fogalmazta meg, hogy mit akarnak elérni tiltakozásukkal.
Bajnai cáfolja, hogy a Momentum színeiben térne vissza a politikába
A Facebookon klikkvadásznak nevezte azokat a híreket, amelyek ennek az ellenkezőjét állítják.
Novemberig lehet hétvégénként utazni a Dunakanyar-napijeggyel
A kedvezményes jegy a 26 év alattiak számára még olcsóbb, vonatozni, buszozni és hajózni is lehet vele.
Koronavírussal intenzíven fekszik Kuncze Gábor
„A Covid nem finom” – írta a volt SZDSZ-elnök.
Kövess minket Facebookon is!