„Az erőszak garantálja a sikert” – Így tarolta le a fél világot az Uber
A kiszivárgott Uber-iratokból kiderül, hogy a cég bejáratos volt a világ vezetőihez, köztük Emmanuel Macron jelenlegi francia elnökhöz. A sofőrök elleni erőszakot pedig nem is feltétlenül bánta az...
Az Uber kiszivárgott irataiból kiderül, hogyan nyitnak meg lobbisták ajtókat az Orbán-kormányban
Egy nemzetközi tényfeltáró csapat tagjaként a Direkt36 hozzáfért az Uber nevű cég lobbizással kapcsolatos irataihoz. Ezekből kiderült, hogy hiába jutottak be az amerikai cég képviselői...
Szijjártó felpörgetné Paks II. megépítését, a süllyedő talaj azonban megakadályozhatja ezt
A Roszatom terveit vizsgáló magyar hatóságnak kell eldöntenie, lehet-e olyan törésvonal fölé biztonságosan építkezni, amelynek vonalában földrengések alakulhatnak ki. Ha nem, át kell helyezni az...
Az Orbán-kormány hallgat az orosz letelepedési kötvényesekről, miközben az EU felszámolná az egész...
A Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg a már kiadott vízumok felülvizsgálatát. Putyin rendszerének több haszonélvezője jutott korábban magyar papírokhoz.
Itt vannak a táviratok, amelyeket Orbán diplomatái küldtek magyar újságírók utazásairól
A Direkt36 megszerezte azokat a diplomáciai jelentéseket, amelyeket Szijjártó Péter bizalmasa kért arról, hogy magyar újságíróknak milyen szakmai utakat szerveznek külföldi országok. A diplomaták...
A tíz legmeghökkentőbb dolog, ami az ellenzéki kampányban történt
Mi köze a Józan Paraszt nevű videósnak Márki-Zay végzetesnek bizonyuló Partizán-interjújához? Miért nem jött össze a videótalálkozó Zelenszkij ukrán elnökkel? Honnan zárta ki Gyurcsány Márki-Zayt...
Ilyen volt belülről az ellenzéki kampány összeomlása
A színfalak mögött még nagyobb volt a káosz és széthúzás az ellenzéki kampányban, mint ahogy az esetleg kívülről látszott. Márki-Zay olyan apró részletekbe is beleszólt, hogy a végén már a saját...
Nagyon megszaladtak a költségei az MNB új presztízsberuházásának, amelyet Matolcsy fiának barátja...
A Postapalota felújítására úgy költött el több tízmilliárd forint közpénzt a Matolcsy György vezette bank, hogy a beruházás hátteréről alig tud valamit. Egy belső jelentés szerint a munka szép lett,...
Pegasus-célponttá vált a védőügyvéd, amikor fordulat állt be Magyarország egyik leghírhedtebb...
Patócs Ilona nem az első ügyvéd, akit annak ellenére vettek célba, hogy a munkájának elemi része az ügyfelekkel való kommunikáció védelme – derítette ki a Direkt36. És szintén nem az egyetlen olyan...
Putyin hekkerei is látják a magyar külügy titkait, az Orbán-kormány évek óta nem bírja elhárítani...
Orosz támadók törték fel a magyar külügy számítógépes hálózatát, belső levelezését, sőt még az államtitkokat továbbító védett hálózatot is. A kormány által titkolt, egy évtizede visszatérő...
Kövess minket Facebookon is!