A szuperbogár, ami kibírja, ha áthajt rajta egy autó
A nyugati páncélbogáron végzett vizsgálatok erősebb repülőkhöz és épületekhez is vezethetnek.
Miért pont három lapátjuk van a szélturbináknak?
Eleinte sokkal több lapátjuk volt, mint manapság. Ma már van nulla lapátos szélkerék is, ami meghökkentően jól működik.
Pest igazából Budáról kapta a nevét
És valószínűleg Buda sem arról a Budáról lett elnevezve.
Miért nem illik asztalnál könyökölni?
Vagy már nem is számít illetlenségnek, csak még mindig belénk nevelik ezt?
Mennyi víz kell egy bibliai özönvízhez?
A teljes Földet beborító árvíznél talán csak a bárka legendája valószínűtlenebb.
Artúr király legendája a valóságban kicsit másképp volt
Valószínűleg öt létező hadvezér életéből gyúrták össze Camelot urát, a britek királyát.
A haditengerészeti csoda, ami azonnal elsüllyedt
A svéd király büszkesége másfél kilométert sem bírt megtenni, és a legénység egy részét hullámsírba vitte. 333 évvel később emelték ki – de mit keresett rajta egy finn sportoló szobra?
A náci luxusjacht, aminek a vécéje lett a leghíresebb relikviája
A világ egykori legnagyobb jachtjának részeként került az Egyesült Államokba, ahol kisebb turistalátványossággá vált.
Franciaországban 400 éven át rotyogott egy ragu
Bangkokban pedig 46 éve fő ugyanaz a leves, mégsem kap tőle senki gyomorrontást.
Jézus ihlette a középkori festményekről ismert horrorgyerekeket
A rémisztő középkori Jézuskák egy olyan korból származnak, amikor leginkább csak egy gyermeket volt szokás megfesteni.
Kövess minket Facebookon is!