A keddi randevún áll vagy bukik az életem
Harmincnégy éve volt Ujj Zsuzsi első kiállítása a Liget Galériában. A fotózás csak pár évig tartott az életében, hamar a zene, a költészet és a film lett inkább az ő terepe. Igazából csak...
A Mikulás elveszíti az ujjait, amikor kilép a helikopterből, hogy integessen a gyerekeknek
Michael E. Northrup képei átírjak a hétköznapiság fogalmát. Az amerikai művész stílusa inkább a mágikus realizmushoz állhatna közel, ha nem kizárólag a valósággal dolgozna. Ezek a jelenetek cseppet...
A lány, aki ott sem volt
Európa, de talán az egész világ legfontosabb fotóvásárán, Párizsban, a magyarok évek óta jelen vannak. Az idén három galéria állított ki Magyarországról. A TOBE galéria a fiatal tehetségek...
Megvan a gyilkos, az ország örül, kék dicsfény a fejed körül
A bűnügyi fotók tulajdonképpen a fotográfia első, nem művészi szándékú képei. A szocializmus Magyar Rendőr című lapját egyetlen újságosnál sem lehetett kapni, a belső használatú szocialista...
Azok a nyolcvanas, kilencvenes évek
Történelmi távlatban ez még a közelmúlt, de azóta már két nemzedék nőtt fel. Szalay Zoltán Táncsics-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus fekete-fehér és színes, ma már kortörténeti dokumentumnak...
Bármit elégetnek, ami adhat egy kis meleget
A 2021-es Hemző-díjat Mónus Márton szabadúszó fotóriporter nyerte. Az egyik nyertes sorozatának szereplői azok a Sajó-völgyi emberek, akik azzal töltik mindennapjaikat, hogy éghető anyagokat...
Egyet nem akart: hogy csirkés fiúként ismerje meg a világ
Végül pont ez történt Szalai Dániellel, aki stabil filmes karrierjét áldozta fel, hogy művészpályára lépjen, az egyedülálló csirkeportréival futott be.
A lányoknak ezzel nem illik foglalkozniuk
Szombat Éva azért kezdett el az Orgazmust kérek, nem rózsát című, nemrég Capa-nagydíjjal elismert fotósorozatán dolgozni, mert bár a nők néha beszélgetnek egymás közt olyan dolgokról, mint a...
Mintha a pokol egyik bugyrából a másikba tennék át őket
Fegyveresek hurcolják el a függőket a kabuli hidak alól kényszerelvonóra. Nyomasztó képriporton a drogprobléma tálib megoldása. Nagykép.
Orbán Viktor alavju, glória Márki-Zay Péter körül: az '56-os megemlékezések képekben
Fél év van a választásokig, de a mostani ünnep olyan volt, mintha már most a kampány közepén járnánk.
Kövess minket Facebookon is!