Több százezer forintos jutalmakat vezet be az Uber az új sofőrjeinek
Meghívásos rendszer is életbe lép, amellyel a meghívottak 350 ezer forintot is szerezhetnek. A fuvarok után a cégnek fizetett jutalék egységesen 8 százalékra emelkedik.
A kormány nagy segítséget adhat a kisvállalkozásoknak. Kérdés, hogy akar-e
A 2025-től érvényes új szabályok szerint jóval több kisvállalkozás kaphat áfamentességet az EU-ban. A lehetőséggel Magyarországon is rengeteg vállalkozó élhetne, ehhez viszont a kormánynak is lépnie...
Magyarországon gyárthatták az alkatrészeket, amik miatt a BMW 1,5 millió autójával van probléma
A fékek áramköri lapjait gyártó munkások állítólag nem gondoskodtak a kellően tiszta környezetről.
Utóvizsgálatot indított a Spar ellen a GVH
Azt vizsgálják, minden 2020-as vállalást teljesített-e az üzletlánc. Ha nem, jelentős bírságra számíthatnak. A Spar álláspontja szerint minden feltételt teljesítettek.
Szlovákiai bevásárlás: megnéztük, mi olcsóbb a szlovák Kauflandban, és mi a magyar Tescóban
Egy több tízezres Facebook-csoportban szerveződnek magyarok, akik szlovákiai vásárlással próbálnak spórolni, az egyik üzletlánc pedig külön csábítja a magyarországi vevőket. Összehasonlítottuk az...
Orbán Viktor közvetlen családtagjai is profitálnak a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújításából
Az Orbán család bányájából is szállítottak építőanyagokat a hatalmas állami építkezéshez.
Az Airbnb kitiltására szavaztak a VI. kerületiek, bár csak 20 százalék volt a részvételi arány
Októberben előkészítik a rendeletet, ami nulla napban határozza majd meg a rövid távú lakáskiadást Terézvárosban.
„Kis utazás, nagy spórolás” – magyaroknak szánt akciós újsággal csábítja át a határon a szlovák...
Szlovákiai bevásárlás – ez a neve annak a 75 ezer fős Facebook-csoportnak, amelyben Szlovákiába bevásárolni járó magyarok beszélik meg, hol, mikor, hogyan tudnak a legtöbbet spórolni.
Az elmúlt hat évben megduplázódtak a hazai élelmiszerárak
Kilőtt az ársapkás termékek ára a kötelező akciók eltörlése után: a liszt több mint 38 százalékkal drágult, a cukor pedig közel 14 százalékkal.
Wise: A magyar bankok nemzetközi utalásai sokkal drágábbak, mint azt az ügyfelek gondolnák
Továbbra is nagyon sok, nemzetközi szinten is kiemelkedő a rejtett költség a magyar bankok nemzetközi utalásai során. Az észt–brit fintech vezérigazgatójával beszélgettünk.
Kövess minket Facebookon is!