Petro Porosenko is koronavírusos
A volt ukrán elnök kidőlt a választási kampányból, otthon gyógyul.
Jön a szükségállapot Csehországban
Hétfőtől vezetik be a koronavírus-járvány súlyosbodása miatt.
Annyi a fertőzött, hogy Magyarország is bevörösödött az európai járványvédelem térképén
Ez azt jelenti, hogy az elmúlt 14 napban a 100 ezer főre vetített fertőzésszám meghaladta a 120-at. Másik 8 ország kapott még vörös besorolást.
Küszöbön az apokalipszis a budapesti turizmusban
Országosan sem jó, de a fővárosban egészen elkeserítő a turizmusból és vendéglátásból élő vállalkozások helyzete fél évvel a járvány kirobbanása után. A belföldi turizmusból itt alig csapódik le...
Új típusú gyorstesztet vet be az iskolákban Bécs
A nemrég kifejleszett teszt 30 perc alatt mutatja ki a koronavírus-fertőzést, ugyanolyan pontos, mint a PCR-teszt, viszont olcsóbb annál.
Nekem legalább nem kellett szétfeszített fenékkel, behajolva álldogálnom
Egy hetet töltöttünk el a rendszerváltó hangulattól fűtött Belaruszban. Éltük a minszki hétköznapokat a feltűnően tiszta utcákon, beszéltünk olyan tüntetőkkel, akik a fogdán kötöttek ki, és...
A tömeges szűrések kezdete óta most volt a legtöbb fertőzött a briteknél
A halálozási szám pedig utoljára június végén volt ilyen magas az országban. Koronavírus-hírek a világból.
Miért érinthetetlenek a járványtagadó orvos-celebek?
A maszkellenes és járványtagadó mozgalmak a koronavírus elleni védekezés legnagyobb akadályát jelentik; vezetőik a százezres rajongótábor mellett százmilliós bizniszeket is építenek, miközben a...
Kemenesi Gábor: Nem tudjuk, okoz-e problémát, ha valaki tünetmentes covidosként influenzaoltást kap
A virológus szerint azonban van ennél nagyobb probléma is: azt sem tudjuk, hogy az influenza melyik vírustörzse válik dominánssá, és az benne lesz-e az oltóanyagban.
Az orvosi kamara felfüggesztetné a halasztható ellátásokat, de az Emmi szerint ezt semmi sem...
A halasztható ellátások felfüggesztését kérte a járványkórházakban az Emmitől a kamara kapacitáshiány miatt.
Kövess minket Facebookon is!