Hezbollah-vezér: Addig folytatjuk a harcot, amíg Izrael ki nem vonul a Gázai-övezetből
A libanoni robbantássorozat kezdete óta legalább 38 Hezbollah-tag halhatott meg.
Hankó elismerte, hogy már erasmusozni se lehet a modellváltó egyetemekről
A kormány és az Erasmus közreműködő szervezete korábban azt állította, június 30-ig minden feltétel adott, Vitályos Eszter kormányszóvivő augusztus végén már a program helyettesítéséről beszélt.
Több finanszírozást adnának az EP-képviselők a természeti katasztrófákra való felkészülésre
Azt szeretnék, hogy gyorsítsák fel az árvizek által sújtott országok finanszírozásának mozgósítását.
Október 9-én pótolnák a halasztott európai parlamenti vitát, amin Orbán is részt vett volna
Nyilvánosságra hozták a képviselő-testület első októberi plenáris ülésének napirendtervét, ebben október 9-re írták be az e hét szerdáról csúszó vitát.
A kormány megtette az első lépést a büntetés óta, hogy megfeleljen az uniós bíróság menekültügyi...
Az EU-ügyi miniszter szerint megegyeztek a menetrendről és a módszertanról a megállapodáshoz, amivel a magyar kormány elkerülné egy napi egymillió eurós büntetés halmozódását.
Harminc év börtönt kapott a CIA-ügynök, aki több tucat nőt bántalmazott
A férfi 2006 óta, kiküldetésein gyűjtötte áldozatait: a nőket bedrogozta, meztelen fotókat készített róluk és szexuálisan bántalmazta őket.
Ezer palack sikosítót és babaolajat találtak a rendőrök az amerikai rapper, P. Diddy otthonában
A rappert pár napja vették háziőrizetbe többek között szexuális visszaélések miatt.
New York Times: Fedőcégként használta a Moszad a budapesti BAC Consultingot a Hezbollah elleni...
A lap úgy tudja, az izraeli titkosszolgálat gyártotta a Hezbollahnak szánt robbanó csipogókat. Bulgária szerint egy érintett bolgár cégen keresztül 1,6 millió eurót utaltak Magyarországra.
Nagykanizsa közelében kapcsolták le a Magyarországon rejtőzködő Reichsbürger-tagot
Az államtagadó, puccskísérlettel vádolt mozgalom tagja Németországban 10 éves börtönbüntetést is kaphat gyújtogatásért.
Több mint húsz embert ölhettek meg Libanonban a robbanó adóvevők
Izraeli források szerint a hivatalosan elismert sokszorosa lehet az áldozatok száma, a robbantások különösen sok áldozatot szedhettek a Hezbollah elit alakulatának soraiból.
Kövess minket Facebookon is!