Udvaros Dorottya mellett több színész is távozik a Nemzeti Színházból
Barta Ágnes az Indexnek megerősítette, hogy az évad végétől nem lesz már a társulat tagja.
Karinthy Frigyes agyműtétje után sem hagyta abba a dohányzást
Egyebek mellett ez derül ki egy most felfedezett Nagy Lajos-riportból, ami sosem jelent meg. Eddig.
Kulka Jánost választották meg a nemzet színészének Tordy Géza helyére
Tordy március végén, 85 éves korában halt meg.
Udvaros Dorottya tagadja a Nemzeti állítását, szerinte Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a...
A színésznő a Telexnek küldött válaszában azt írta, még március végén volt a szerződtetési tárgyalása, ahol az igazgató közölte vele, hogy „nem kívánja meghosszabbítani” a szerződését.
A Nemzeti Színház szerint nem szüntették meg Udvaros Dorottya szerződését
A színésznő azt mondta, Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését, ezért 22 év után otthagyja a Nemzeti Színházat.
A filmjeink lesznek az utolsó lenyomatai ennek a rohamosan változó, tradicionális világnak
Pontosan mi a boldogság? Ezt próbálja megtudni A boldogság ügynöke, Zurbó Dorottya Sundance-en bemutatott dokumentumfilmje, ami egy bhutáni közvélemény-kutatót követ, ahogy a lakosságot kérdezi...
Nem hosszabbították meg a szerződését, Udvaros Dorottya 22 év után otthagyja a Nemzeti Színházat
A Kossuth-díjas színésznő szerint Vidnyánszky Attila a színház anyagi helyzetével és azzal indokolta a döntését, hogy Udvaros nem teljesítette a kötelező előadásszámát.
Nick Cave a józan ész határán túlra jutott, és jól érzi ott magát
Fia halála után Nick Cave gyásza végig a nyilvánosság előtt zajlott. Emberként atomjaira hullott szét, majd ezekből a darabkákból épített fel egy teljesen új, felkavaró művészi világot.
Kihirdették 2023 legjobb gyerekkönyveit
A Ló csoporttól Orczy Mimi kalandjain át a budapesti villamosokig – tíz kategóriában osztottak díjat, az innovációs díjat a Hoztok nekünk túrórudit? kapta.
Meghalt Paul Auster amerikai író
Az amerikai kortárs irodalom egyik legfontosabb alakja, a New York trilógia szerzője hetvenhét éves volt.
Kövess minket Facebookon is!