Apa keze szürkésbarna, a hamutól és a Népsport címlapjának olcsó nyomdafestékétől, fog az újság, apja fogja az újságot, ami megfogja őt, mondja. Ezen nevetünk. Már nem mint apa és fia, hanem mint...

Én beteg se lehetek, nem fekhetek három hétig „enyhe tünetekkel”, a férjemet leszázalékolták, csak alkalmi munkákat tud vállalni, feketén. Telextárcák.

Minden nép volt egyszer barbár, van, amelyik még most is az. A bor, ez választja el a vadembert a civilizációtól. Telextárcák.

Elindulhat majd az az élet, ami mindenkinek elindul, aki épp abba a korba ér bele, amikor még nem tud az apró kis állatról, vagy ha tud, nem foglalkozik vele. Telextárcák.

A szemérem, az hiányzik, elszabadult, kiömlött a szégyentelenség, a rengeteg kitérdelt melegítő mind üzen, azt sikítják, hogy mindegy, már nem számít. Telextárcák.

Mit lehet csinálni egy vizespohárban álló hozzátartozóval, aki ezekben a percekben a Szovjetunióban raboskodik. Telextárcák, Kiss László írása.

A pocakunk kompóttal van tele, és nyomkodjuk a vízilovunk fenekéből kikandikáló fekete műanyagkarokat. Próbálunk minél több színes golyócskát nyelni be. Telextárcák, Vass Nobert írása.

Azt reméltem, behúz magával a mentőautóba, hogy egy láthatatlan lepellé válok, és ráborulok. Telextárcák, Mécs Anna írása.

Semmi nem lehet már olyan jó nekem, mint az a pillanat, amikor még csak a tekintetemmel tartom a nőt, a nézésemmel rántom magam át hozzá a halál szakadéka felett. Telextárcák, Szabó T. Anna írása.