Belgium-Olaszország 1-2

2021. július 2. – 20:51

frissítve

Belgium-Olaszország 1-2
STUART FRANKLIN / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz válogatott nagy csatában ejtette ki a végső győzelemre is esélyesnek tartott Belgiumot a negyeddöntőben, de az egyik legjobb játékosát is elvesztette sérülés miatt, lehet, hogy Spinazzola Eb-jének is vége. Olaszország-Spanyolország elődöntő lesz.

Szakkommentár

Ezért szeretjük a futballt, mert függetlenül attól, hogy ki, kinek szurkol, szorít, az ilyen változatos, minden apró részletében szórakozást nyújtó meccsek hozzáadnak a mindennapjainkhoz. A belga válogatott, szokásához, eredménycentrikus játékához hűen túl defenzíven kezdett és a két bekapott gól után kellett újra játékba lendülnie, iramot váltania és teljesen más felfogásban, taktikával játszania, mint azt tette ezen az estén és eddigi mérkőzésin is. Ez pedig nem egy egyszerű feladat, játszani a múló idővel, futni az eredmény után egyre kevesebb levegővel. A helyzetek viszont megérkeztek, azonban a később sérülést szenvedő Spinazzola és Donnarumma is mentett, segíteni tudott olasz oldalon. Olaszország megmutatta, hogy teljesen mindegy, hogy papíron kisebb vagy nagyobb csapattal találkozik, kimagasló, jó teljesítményre képes, ráerőltetve akaratát ellenfelére. Teljesen megérdemelt a továbbjutásuk.

Nem szakadt meg az olaszok szenzációs sorozata, a belgák elleni győzelemmel immár 32 meccset hoztak le veretlenül. Felállítottak egy új rekordot is: a selejtezőket is figyelembe véve 15 Eb-meccset nyertek meg zsinórban. Sokan szkeptikusan fogadták az olaszok idei Eb-szereplését, hiszen hiába teljesítették hibátlanul, kapott gól nélkül a csoportkört, egészen mostanáig nem kerültek szembe igazán erős ellenféllel. A világranglistát vezető Belgium legyőzése megmutatta, hogy bizony számolni kell Mancini csapatával, a végső győzelemre is esélyük lehet. Az elődöntőben a spanyolokkal játszanak majd, a 2016-os Eb-n a nyolcaddöntőben futottak össze, akkor az olaszok nyertek 2-0-ra. Öt éve a negyeddöntőig jutottak, tehát már felülmúlták az akkori szereplésüket.

Szombaton is két negyeddöntőt rendeznek: Csehország Dániával, Anglia pedig Ukrajnával játszik, ezeket a meccseket is élőben közvetítjük.

Hiába erőlködött Belgium az utolsó percekben, az olaszok jól kontrollálták a meccset, a felívelésekkel semmire sem mentek a belgák, nem tudtak igazi lövőhelyzetet kialakítani. A végén még egy szöglethez is jutottak, Courtois kapus is érkezett a beadásra, de nem is tudták kapura tenni. A kirúgás után pedig lefújták a meccset, maradt a 2-1 az olaszokank.

De Bruyne felrúgták a kaputól 25 méterről, ő is próbálta betekerni onnan, de az egyszemélyes sorfal Bernardi a lövés előtt gyorsan lecsalt még vagy három métert, így elakadt benne a labda. Ezért kapott is egy sárga lapot. De Bruyne újra elvégezte a szabadot, de nem tudták megjátszani a belgák, Donnarumma kapus viszont a földön maradt egy ütközés után.

Az utolsó percekben állandó nyomás alatt tartják az olaszokat, de komoly helyzet nem tudott kialakulni még így sem, jól zár az olasz védelem.

A fiatal belga a bal szélről jött folyamatosan befelé, újabb és újabb cselekkel nyert egy kis területet, majd középre keveredve egyből tüzelt is, óriásit lőtt, de a kapu fölé. Ezzel együtt kiemelkedően játszik.

Spinazzola eddig támadásban és védekezésben is kiemelkedőt nyújtott, de egy ártalmatlan akció után hirtelen lestoppolt, szakadás vagy húzódás állíthatta meg futás között. Az olasz játékos rögtön cserét is jelzett, majd ápolás közben el is sírta magát, alighanem akkor is vége az Eb-jének, ha Olaszország továbbjut.

Szegény Chadlinak csak bő három perc jutott most a pályán. A Tielemans helyére érkező támadó sérülés miatt elhagyni kényszerült a pályát. Az utolsó belga akcióban húzódott meg, Dennis Praet érkezett a helyére.

Szakkommentár

A második félidőre egy kifejezetten jó és izgalmas mérkőzést hozott a belga válogatott bátrabb játéka. Ez nagyobb területet nyitott az olasz támadók előtt is mégis hatalmas helyzet Lukaku előtt adódott, aki 11-esével immár a legtöbb gólt szerző belga labdarúgó Európa-bajnokságokon és világbajnokságokon is. Doku csapatba állítása meglepetésként hatott mindenkire, viszont a legjobb döntésnek bizonyult, a 11-es kiharcolásán túl a második félidőben is kamatoztatja gyorsaságát és alakítja ki a baloldal veszélyes helyzeteit, keresve állandóan az egy az egy elleni szituációkat. Az olasz válogatott egész pályás letámadással igyekszik távoltartani a belgákat a kapujától, mégis az izgalmas jelenetek Donnarumma kapuja előtt játszódnak.

Egy jó támadás után megint az olasz védelem mögé kerületek, a két belga csere, Mertens és Chadli egyből összehozot egy helyzetet, de a beadást Lukaku képtelen volt rendesen megfejelni, a lepattanót pedig Thorgan Hazard sem tudta megszelídíteni, hiába próbálkozott a háta mögött lábbal kotorászni.

Felpörögtek az események, a hátrányban futballozó belgák is rákapcsoltak. Lukaku nagyon közel volt az egyenlítéshez, Spinazzola zseniális mozdulattal mentette meg csapatát a góltól. Az AS Roma védője az egész meccs egyik legjobbja. Az olasz kontrák egyre veszélyesebbek, hatalmas területek nyílnak a belgák térfelén. Kétszer is sikerült eljutniuk Courtois kapujáig, Insigne lövésénél védenie is kellett a Real Madrid kapusának. Az olaszoknak már 14 lövésük volt, ebből 3 el is találta a kaput. A belgák 7 lövésből érték el ugyanezt.

A bal oldalon Insigne nagyon él, most is egy remek labdát tekert be a középen lendületből érkező Spinazzolának, aki el is vállalta a lövést, kis híján kaput is talált.

A belgák egy remek kontrát vittek végig, Doku indult meg, majd a 16-osnál szépen megjátszotta az elé húzódó De Bruyne-t. Ő akár már lőhetett is volna, de inkább középre húzta Lukakunak. A támadó laza lövésébe viszont Spinazolla nagyon jó ütembe lépett bele, kiterelte a labdát a pályáról. Hatalmas helyzetet hagyott ki Belgium.

Az olasz játékos esett el a belga 16-osnál, ahogy De Bruyne mellélépett, Slavko Vincic méterekre volt az esettől, fel sem merült, hogy ezért büntetőt adna.

Csendesebben kezdődött a második félidő, nem estek neki ellenfelüknek a 2-1-es hátrányban játszó belgák. Sőt, inkább az olaszok próbálkoztak, Immobilének és Chiesának volt kisebb helyzete, de nem jött össze a harmadik gól. Csere egyik oldalon sem volt, mindkét edző eredeti kezdőcsapatát küldte pályára a második félidő elején.

A bal oldalon játszó 19 éves támadó a kiharcolt 11-es után is meg-megvillan, megint az alapvonalig ment, majd jól adott középre. Donnarumma azonban résen volt még időben lestoppolta a földre feküdve a labdát.

A belgák nem diktálnak túl nagy iramot a hátrányuk ellenére, az olaszok a veszélyesebbek. Megint simán eljutottak a belga kapuig, ahol Immobile egy belőtt keresztlabdát szúrt el, lövés helyett gyakorlatilag az oldalvonal felé bombázott.

A második félidő elején az olaszok aktívabbak, egy beadásról Chiesa épphogy lemaradt, de bevetődve is egész szép lövést hozott össze, Courtois-nak azért nem kellett fogni a kapu mellé érkező labdát.

Az OptaJoe szerint Wayne Rooney után a Doku volt az, aki még tizenévesen harcolt ki 11-est Európa-bajnokságon. A belga játékos most 19 éves.

A belga válogatott a 2018-as Franciaországgal játszott világbajnoki döntő óta mind a 34 meccsén szerzett gólt, és a mostani 35. sem lett kivétel.

A defenzív, kevés helyzetet kialakító, a kezdeményezést átadó, „majd csak szerzünk egy gólt a sztárjátékosaink által” taktika ezúttal nem működik Belgium számára. A lendületes és jól játszó olaszok, kihasználva a védelem megingásait kegyetlenül büntettek a kínálkozó lehetőségeik által, de ehhez kellett Vertonghen hatalmas hibája és labdaeladása, valamint a gyors Insigne mozgását lassan lereagáló, behátráló védelem. Mintha megsajnálta volna Di Lorenzo a gyorsan hátrányba kerülő belga tizenegyet, és egy ártatlan szituációban szabálytalankodott a belga futballtörténelem legfiatalabbjaként, Európa-bajnokságon pályára lépő Dokuval. Lukaku tizenegyese visszahozta a reményeket Martínez csapatának, de ez a futball kevés lesz a sokkal többet mutató, nyolc helyzetet is kialakító Olaszországgal szemben.

A 44. percben úgy tűnt, kezd eldőlni a negyeddöntő, az olaszok már két góllal vezettek. Hiába támadtak többet a belgák, és volt több helyzetük, az olaszok minden lehetőségüket kihasználtak. Lukaku adta vissza a reményt Belgiumnak, magabiztosan értékesítette a Hazardot helyettesítő Doku ellen megítélt büntetőt. Az Inter csatára negyedik gólját szerezte az Eb-n. A lehető legjobbkor szépítettek a belgák, közvetlenül az első félidő előtt tudtak gólt szerezni. Olaszország másodszor kapott gólt a tornán, a nyolcaddöntőben Ausztria rúgott nekik gólt.

A labdabirtoklási arányt tekintve is az olaszok vezetnek (55-45%), ők is próbálkoztak többet kapura lövéssel (9-5), viszont a belgák pontosabban céloztak, vagyis többször találták el a kaput (3-2).

Az olasz 16-osra Doku próbált meg betörni a bal szélen, de Di Lorenzo felborította a vonalon túl, és a szabálytalanságot a videóbíró is igazolta. A büntetőt Lukaku lőtte, aki toporgás után a jobb alsó sarokba lőtt, Donnarumma jó irányba mozdult, de nem védhette a lövést.

Az olasz csapat egymás után vezetett veszélyes akciókat, Insigne aztán egyedül oldott meg egy helyzetet. A csatár lendületbe jött, a védők nem léptek ki rá, ő pedig 20 méterről a bal sarokba tekert.

Az olaszok egy szöglet után veszélyeztettek, a középre játszott labdát Chiesa próbálta kapuba tekerni, a védőket ki is kerülte, ahogy kevéssel a bal kapufát is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!