Belgium-Olaszország 1-2

2021. július 2. – 20:51

frissítve

Belgium-Olaszország 1-2
STUART FRANKLIN / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az olasz válogatott nagy csatában ejtette ki a végső győzelemre is esélyesnek tartott Belgiumot a negyeddöntőben, de az egyik legjobb játékosát is elvesztette sérülés miatt, lehet, hogy Spinazzola Eb-jének is vége. Olaszország-Spanyolország elődöntő lesz.

A belgák nagyon küzdenek az egyenlítésért, Witsel az olasz térfélen meg is nyert egy párharcot, de mindeközben a felugró Verrattit képen törölte az alkarjával. Akciója szabadrúgást ért.

A 25. percig úgy tűnt, csak idő kérdése, mikor szerzik meg a vezetést a belgák, könnyedén robogtak át az olaszok középpályáján. Két nagy helyzetük is volt De Bruyne és Lukaku révén, Donnarumma mindkétszer bravúrral védett. Néhány perccel később mégis hátrányba kerültek a belgák, Barella lőtt nagy gólt a védők bénázása után. Belgium mindössze egyszer állt vesztésre az egész Eb alatt: a dánok egészen az 55. percig tudták tartani az 1-0-s előnyüket a csoportmeccsen. Aztán jött De Bruyne, és megfordította a meccset.

Az olaszok egy szabadrúgást lepasszolva indultak meg a belga kapu felé, először Immobile lepattant, de a belga védők hibáztak, szinte ki sem tudták hozni a 16-osról a labdát, amikor lecsaptak rájuk az olaszok. A labda végül Barellához került, aki három védő között erőszakosan meg is játszotta, majd 10 méterről a kapuba varrta.

Szakkommentár

Az első 20 perc alatt kóstolgatták egymást a csapatok, egy belga kísérletre futotta mindösszesen, a kapuk nem forogtak veszélyben mégis az olaszok tűntek kezdeményezőbbnek. Az egysíkú lőlaphoz hozzátartozik, hogy Bonucci már megünnepelt gólját nem adták meg les miatt a videószobában ülők. A belgáknak ez egy kényelmes felállás, a megszokott biztos, fegyelmezett, háromvédős rendszer, területszűkítés, majd gyors megindulások, a jobboldalról induló, lendületet szerző Lukakuval. A 22. percben aztán megmutatták a belgák, hogy mire is kell figyelni az olasz csapatnak, de Bruyne gyors iramváltását, befelé cselezését, majd tökéletes lövését követően kellett Donnarummának nagyot védenie. Ha nem tanult volna mindebből Roberto Mancini csapata, a 26 percben Lukaku mutatta meg újra az olasz védekezés gyenge pontjait, a Milan kapusa ismét a helyén volt.

A 19 éves és 36 napos Jeremy Doku a legfiatalabb belga játékos, aki valaha pályára lépett egy világbajnokság vagy Eb egyenes kieséses szakaszában. A rekordot Divock Origi tartotta, aki 19 évesen és 74 naposan játszott a 2014-es vb-n.

Egy gyors belga kontra végén Lukaku kapta meg a labdát, aki néhány csel után a jobb alsó sarok felé gurított, Donnarumma ezúttal is résen volt, vetődve kiütötte a labdát, végül a védők szögletre mentettek. Erre az olaszok is bepörögtek, Chiesa megpattanó labdáját kellett lehalásznia Courtois kapusnak, majd egy erőteljes lövést is ki kellett kísérnie.

Többet birtokolják a labdát az olaszok (53-47), viszont a belgák támadnak többet, az első kaput eltaláló lövés is az övék volt, De Bruyne révén. Az olaszoknak ez még nem jött össze, az érvénytelenített gólt leszámítva eddig nem sokat mutattak támadásban.

A belga középpályásé volt a meccs első kaput eltaláló lövése, jobbról húzódott be, majd ballal lőtt, a veszélyes löketet Donnarumma fogta a jobb saroknál.

Az olasz támadó a bal oldalon tört be a belga 16-osra és finom húzásokkal került egyre közelebb. A végén aztán szépen lelopták a lábáról a labdát.

A meg nem adott gól után, többször is megvillantak a belgák, és elkezdték lőni az olasz kaput. A védelem jól működött, De Bruyne-t és Tielemanst is sikerült blokkolni a védőknek.

Az olaszok a belga kaputól 30 méterre jutottak szabadrúgáshoz, Insigne tekerte be középre, Chiellini tette bele a lábát, majd a kapuba került a labda Bonucci érintése után. Videóbírózás után kiderült, hogy Chiellini bemozdult, és les előzte meg a találatot, maradt a 0-0.

Nem óvatoskodtak a belgák, egyből támadólag léptek fel, kétszer is jól játszották meg Lukakut. Egyik lehetőségből sem lett gól, egyszer Donnarumma kapus, egyszer pedig a partjelző avatkozott közbe. Az olaszok egyelőre átengedték a kezdeményezést az ellenfélnek.

A belga csatár lépett ki a védők mögül egy hosszú indításra, mellel levette, majd a kapu fölé durrantotta a labdát. A lövés után aztán a partjelző is jelezte a lest. Eddig a belgák járatják többet a labdát, az olaszok átadták a kezdeményezést.

A kezdés előtt mindkét csapat játékosai letérdeltek egy rövid időre. A középkezdés a belgáké volt a müncheni Allianz Arénában. Az első perc végén Belgium veszélyes támadást vezetett, Donnarumma kapus időben halászta el Lukaku elől a labdát.

A két szövetségi kapitány egyszer meccselt egymás ellen, a 2013-as FA-kupa-döntőben találkoztak: a Martínez vezette Wigan hatalmas meglepetésre 1-0-ra legyőzte Mancini Manchester City-jét, és megnyerte a kupát. Két nappal később kirúgták az olasz edzőt.

„Olaszország az első másodperctől kezdve támadni fog; nagyon strukturáltak és dinamikusak lesznek. Minden játékos ismeri a szerepét” – mondta a meccs előtt Roberto Martínez szövetségi kapitány. A spanyol szakember arra is kitért, hogy a portugálok ellen játszott nyolcaddöntő intenzívebb volt, mint amit várni lehet általában a torna ezen szakaszában, de szerint volt elég napjuk a pihenésre és a felkészülésre.

Az Eb-n eddig Olaszország és Belgium is csak egy-egy gólt kapott. Mindkét csapat kapuját nagyszerű kapus védi, akiknek szintén döntő szerepük lehet a meccs végkimenetelében. Az olasz Donnarummának összesen csak négyszer kellett védenie az Eb-n, ez persze a védelmet is dicséri, míg a belga Courtois 12 védést mutatott be eddigi négy meccsén.

A Manchester City játékosát idő előtt le kellett cserélni a portugálok elleni nyolcaddöntőn, sokáig kérdéses volt, hogy játszhat-e az olaszok ellen. Az utolsó hírek arról szóltak, hogy nem jött rendbe De Bruyne sérülése, de a hivatalos összeállításban szerepel a neve. Hogy ez mennyire volt kockázatos vagy szükségszerű döntés, az elég hamar kiderülhet a meccsen. Eden Hazard is megsérült azon a meccsen, úgy látszik, őt viszont nem tudták összedrótozni a negyeddöntőre. De Bruyne már az Eb-re is sérülten érkezett, a Bajnokok Ligája-döntőn szenvedett orr- és szemüregcsonttörést, ezért az első csoportmeccsen ki is kellett hagynia. A dánok ellen mutatkozott be a tornán, adott egy gólpasszt és rúgott egy gólt.

Roberto Martínez szövetségi kapitány egy helyen változtatott a portugálokat 1-0-ra legyőző csapatán, a sérült Eden Hazard helyére a 19 éves Jeremy Doku került be. Roberto Mancini kettőt is cserélt, Chiellini visszatérésével Acerbi került ki a csapatból, míg Berardi helyén az osztrákok ellen gólt szerző Chiesa kezd majd.

  • Belgium: Courtois – Alderweireld, Vermaelen, Vertonghen – Meunier, Witsel, Tielemans, T. Hazard – De Bruyne, R. Lukaku, Doku. Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
  • Olaszország: G. Donnarumma – Di Lorenzo, Bonucci, Chiellini, Spinazzola – Barella, Jorginho, Verratti – Chiesa, Immobile, L. Insigne. Szövetségi kapitány: Roberto Mancini

Belgium a csoportkörben 3-0-ra verte Oroszországot, a dánokat 2-1-re győzte le, majd Finnországot 2-0-ra múlta felül. A nyolcaddöntőben a Eb-címvédő Portugália következett a belgáknak, és ezt az akadályt is sikerrel vették, 1-0-ra nyertek, igaz, a második félidőben nagyot kellett küzdeniük az eredmény megtartásáért.

A csoportjukban az olaszok is 100 százalékosak voltak. A torna legelső meccsén Törökországot 3-0-ra győzték le, majd a következő ellenfél, Svájc is 3 gólt kapott tőlük, miközben az olasz kapu érintetlen maradt. Az utolsó csoportmeccsen Walest 1-0-ra verték Giorgio Chielliniék. A nyolcaddöntő már elég küzdelmesre sikerült nekik, a rendes játékidőben 0-0-ra végződött az Ausztriával játszott meccs, de a hosszabbítás három gólt is hozott, 2-1-re nyert Olaszország.

Az olasz és a belga válogatott eddig 24-szer játszott egymással, ötször nagy tornán, de ez az első alkalom, hogy a kieséses szakaszban kerültek össze. Az ötből háromszor Olaszország nyert, míg kétszer döntetlen lett a mérkőzés. Az örökmérleg is az olaszoknak kedvez: a 24 találkozóból 14-et nyertek meg, 4 döntetlen és 4 vereség mellett. Legutoljára az öt évvel ezelőtti Eb csoportmeccsén játszottak egymással, akkor 2-0-ra nyertek az olaszok. Az akkori csapatból Bonucci, Immobile, Insigne, Chiellini és Bernardeschi most is ott van az olasz keretben, míg belga oldalon többek között De Bruyne, Lukaku, Mertens lépett pályára öt éve.

A belgákat már a torna előtt, az olaszokat a csoportkör közben kiáltották ki esélyesnek, és nincs is ennél erősebb párosítás a negyeddöntős körben. A mérkőzést Fehér János és Mizsur András fogják közvetíteni, szakértő kommentekkel Hrutka János érkezik, az összefoglalóval pedig Tóth-Szenesi Attila fog jelentkezni a lefújás után.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!