Magyarország – Olaszország 0-2

Legfontosabb

2022. szeptember 26. – 20:33

frissítve

Magyarország – Olaszország 0-2
Az olasz Giacomo Raspadori (j), valamint Szoboszlai Dominik (k) és Nagy Ádám a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország – Olaszország mérkőzésen a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án. MTI/Kovács Tamás

Másolás

Vágólapra másolva


Budapesten kezdődött, és itt is ért véget a Nemzetek Ligája mostani sorozata a magyar válogatottnak. Csakhogy amíg az első meccsen Angliát megvertük 1-0-ra, most, a csoport első helyéről döntő meccsen az olaszok sima 2-0-s győzelmet arattak. A mieink idei NL-szereplése így is dicséretes, a csoport 2. helyét zártunk, és csak az Európa-bajnok olaszok győztek le minket, igaz, ők mindkét meccsen.

Most az olaszok hozták játékba a labdát, és azonnal egy baloldali támadással veszélyeztettek, végül Di Lorenzo fejelt fölé.

A búcsúzó Szalai Ádám sárga lapja volt a félidő utolsó momentuma, a fejelni felugró Jorginhót lökte ki a labda alól, majd rángatta fel a földről.

A csoport másik meccsén: Anglia–Németország 0-0.

A félidő utolsó perce hozta el az első kaput találó lövést, vagyis nem kaput, hanem kapust. Az olaszok saját kapujuktól nagyjából harminc méterre eladták a labdát, Szoboszlai elé került, aki kb. húsz méterről rálőtte, sajnos épp középre, így Donnarummal könnyedén fogta a nem is túl erős lövést.

Az elmúlt percekben kicsit több élet volt a játékunkban, feljebb tudtunk fejlődni, de az olasz 16-oson belülre nem jutottunk el. Egy szöglet után nagy helyzetben Szalai Attila rúgta mellé, ez volt a legnagyobb helyzetünk eddig.

Pár percenként az olaszok is eljutnak egy-egy lövésig, de vagy tudunk blokkolni, vagy az olasz támadók találják el rosszul a labdát. Mancini ideges, nem elégedett ő sem. Nagyon sok az eladott labda mindkét csapatban.

Szoboszlai ívelt be szabadrúgást a jobb oldalról, a labda Szalai Attila elé került, de hiába állt négy-öt méterre a kaputól, a bal alsó mellé pördült a lábáról a labda.

Újabb komoly olasz lehetőség volt a kapunk előtt, de a lapos lövés lejött Kerkes lábáról.

Végül Fiola lőhetett volna közelről, de kivágták előle szögletre. A kis szögletből azonban nem lett helyzet, de még csak lövés sem.

Kontrákkal próbálunk előre jutni, de nem nagyon jutunk közel az olasz kapuhoz. Szalai Ádámig és Negóig – aki jobb oldali támadót játszik – nagyon ritkán jutunk el, 60 százalékban az olaszoknál van a labda.

A támadók közül Szoboszlai a legaktívabb, ő gyakran hátrébb is lép a labdákért. A németek elleni meccshez képest kevesebb dinamika van a játékunkban, nem nagyon tudjuk megakasztani az olaszokat a kényelmes, passzolgatós játékukban. Aztán egy hatalmas védelmi hibából meg is szerezték a vezetést az olaszok, majd Di Lorenzo majdnem meglőtte a második góljukat. Nekünk még nincs kaput eltaláló lövésünk.

Besült a lestaktikánk, mert Lang beragadt, így Di Lorenzo elcsavarhatta a labdát a hosszú sarok felé, de kicsivel mellé ment.

Gulácsi passzolta ki Szalai Attilának a labdát a baloldalra, nagyjából 18 méterre a kaputól. Szalait letámadták, elpattant tőle a labda, Nagy Ádám elé került, aki röviden passzolt Gulácsi felé, a labdára lecsapott Gnonto, így az Giacomo Raspadori elé került, aki megszerezte az olaszoknak a vezetést. A 22 éves Napoli-játékosnak a 15. válogatott meccsén ez az 5. gólja.

Az olasz Giacomo Raspadori, valamint Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország – Olaszország mérkőzésen a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án. MTI/Kovács Tamás
Az olasz Giacomo Raspadori, valamint Szoboszlai Dominik és Nagy Ádám a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 3. csoportjában játszott Magyarország – Olaszország mérkőzésen a Puskás Arénában 2022. szeptember 26-án. MTI/Kovács Tamás

A második olasz szögletet is a jobb oldalról lőtték be, de a mieink nemcsak hárítani tudtak Orbán révén, hanem kontrázni is sikerült, négyen vitték a labdát három olasz védőre, de az akció lelassult, és végül helyzet nélkül ért véget.

Nehezen tudjuk felhozni a labdát, az olaszok már a félpályánkon letámadnak, és többnyire meg is szerzik a labdát. Az a szerencsénk, hogy ők is nagyon pontatlanul játszanak, nagy helyzetig az elmúlt tíz percben nem jutottak el.

Gulácsi nem vágja előre kapuskirúgásból a labdákat, inkább hátulról próbálunk fokozatosan építkezni, de nem mozognak eleget a labda nélküli játékosaink, az olaszok pedig keményen letámadnak, így nem tudjuk sokáig járatni a labdát.

Jorginho és Fiola Attila rúgtak össze az olasz tizenhatos vonalánál. Mindkettőt ápolni kellett, Jorginho már vissza is tért, Fiolának vérző sérülése van, elhúzódik az ápolása.

A Nemzetek Ligája A ligájában négy csoport van, ezek győztesei játszanak majd jövőre a négyes döntőben (két elődöntő, majd a győztesek döntője).

A négyből két csoportban már lejátszottak minden meccset, az 1. csoportot Horvátország, a 4. csoportot Hollandia nyerte. A 2. csoportban holnap dől el, hogy Portugália vagy Spanyolország végez-e az első helyen, 5 forduló után a portugálok előnye két pont (miután a spanyolok az utolsó fordulóban otthon kikaptak a svájciaktól). A 3. csoport győztesen pedig már egy ma esti döntetlennel a magyar válogatott lehet – ami az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb válogatott futballsikere lehet (beleértve a két Eb-részvételt is).

Kerkez követett el a magyar térfél közepén, bal oldalon szabálytalanságot. Raspadori a magyar kapu elé ívelte a labdát, Di Lorenzo a bal sarok mellé fejelt.

Az első percekben be tudtuk szorítani az olaszokat a kapujuk elé. Először egy szabadot rúghattunk, aztán szögletet. A következő percekben aztán a félpályánkról nem nagyon tudtunk kijönni, az olaszok is szögletet rúghattak. A sarokrúgás után nem tudtunk felszabadítani, jobbról az olaszok élesen be tudták adni a labdát, ami kicsúszott Gulácsi kezéből, de szerencsére nem lett baj, mert Szalai Attila felszabadított.

Gyors passzokkal és elfutásokkal próbálunk közelebb jutni az olasz kapuhoz, de az utolsó passzokba hiba csúszik. Az olaszoknál van többet a labda, de nehezen tudnak közel jutni a kapunkhoz, jól zárjuk a területeket.

Ahogy a mieink, úgy az olaszok is kis szögletet rúgtak, úgy tűnt, elügyetlenkedik, de Szoboszlaitól visszaszerezték a labdát, a beadásba pedig rosszul ért bele Gulácsi, Szalai Attilának kellett a gólvonalról tisztázni.

  • A Tippmixpro 2,45-szörös pénzt fizet az olasz és 3,25-szörös pénzt a magyar győzelemre (a döntetlenre, ami szintén nekünk kedvező, 3,20-as szorzót adtak).
  • A bwinnél az olasz győzelemre 2,2-szeres, magyarra 3,7-szeres pénz jár, a döntetlenre 3-szoros pénzt fizetnek.
  • Az unibetnél is 2,2-szeres pénzt ér az olaszok győzelme, ott 3,9-szerest lehet kapni magyar győzelem és 3,2-szerest döntetlen esetén.
  • A bet365-nél 2,15-szörös pénzt ér az olasz, 3,8-szorost a magyar győzelem és 3,2-szeres szorzója van a döntetlennek.

A lövés a sorfalról visszapattant elé, az ismétlését is blokkolták, szöglet lett belőle.

A mieink kezdték a meccset, Szoboszlai tette hátra Szalai Attilának, akinek előreívelése kiment. A bedobás után magyar szabadrúgás jöhet az olasz kaputól kb. húsz méterre.

A ma esti, csoportdöntőnek számító meccsre Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya egy helyen változtatott a pénteken Németországban pályára küldött kezdőcsapathoz képest: Gazdag Dániel helyére Nego Loic került be.

A várható kezdőcsapatok:
Magyarország: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Fiola, Nagy Á., Schäfer, Kerkez – Szoboszlai, Nego Loic – Szalai Á.

Olaszország: Donnarumma – Toloi, Bonucci, Acerbi – Di Lorenzo, Barella, Jorginho, Cristante, Dimarco – Raspadori, Gnonto

A csoport másik meccsét, szintén 20:45-től játsszák, Anglia a Wembley-ben fogadja Németországot.

A 2022-es naptári évet márciusban egy Szerbia elleni hazai vereséggel kezdte a válogatott, amit egy belfasti győzelem követett az észak-írek ellen, mindkét meccsnek 1-0 volt a vége.

A következő öt mérkőzés, júniustól múlt péntekig az öt Nemzetek Ligája-meccs volt, ezekből hármat megnyertünk (az angolok ellen itthon 1-0-ra, kint az emlékezetese 4-0-s sikerrel, és nyertünk most Lipcsében, szintén 1-0-ra), emellett volt egy 1-1-es döntetlen a németek ellen itthon, és egy 2-1-es vereség az olaszoktól idegenben.

Az eddigi 7 meccsen a megszerezhető 21 pontból így 13 pontot gyűjtött a válogatott, de ami fontosabb: az öt NL-meccsen 10 pontot szerzett, így vezeti a csoportját.

A ma esti lesz a 34 éves csatárunk, Szalai Ádám 86., és egyben utolsó meccse a válogatottban. Az eddigi 85 mérkőzésén 26 gólt szerző Szalai a Honvéd és az Újpest utánpótlás csapataiban játszott Magyarországon, majd 2004 júniusában a német VfB Stuttgarthoz igazolt. A Stuttgart II csapatától a spanyol RM Castillához ment, a spanyolok 2010 januárjában adták kölcsön a Mainznak, ahová azon a nyáron át is igazolt.

Akkortól idén februárig Németországban játszott. A Mainztól három után a Schalkéhoz, majd a Hoffenheimhez igazolt, játszott a Hannoverben is, majd 2019 nyarán visszatért a Mainzhoz. Ez év februárjában a svájci FC Basel játékosa lett.

A válogatottban 2009. február 11-én mutatkozott be (1-0-s vereség Izrael ellen). Az első válogatott gólját (sőt, góljait) 2010. október 8-án lőtte, a San Marino ellen 8-0-ra megnyert Eb-selejtezőn a 18., 27. és 48. percben is betalált. A tavalyi Eb-n az ő góljával vezettünk 1-0-ra a németek ellen végül 2-2-vel zárult meccsen, és szintén a németek ellen lőtte eddigi utolsó gólját is – most pénteken, a lipcsei NL-meccsen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!