Lewandowski a semmiből mentette döntetlenre a lengyelek búcsúmeccsét

2024. június 25. – 20:04

Másolás

Vágólapra másolva

A francia válogatott nem túl izgalmas meccsekkel a háta mögött fordult rá az utolsó csoportkörre. Először az osztrákok ellen ugyan nyertek, de elég nyögvenyelősen, ráadásul mindössze egy osztrák öngóllal. Ezt követően a hollandok ellen 0-0-s döntetlent játszottak, így egyrészt gól nélkül, másrészt viszont a biztos továbbjutás tudatában léptek pályára a lengyelek ellen, egyetlen kérdés maradt, megszerzik-e a csoportelsőséget.

A lengyelek a franciákkal szemben viszont már a meccs előtt tudták, hogy kiestek, hiszen a hollandok 2-1-re, az osztrákok 3-1-re verték őket, így elég korán ők lettek az idei Eb első biztos kiesői.

A meccs nagy kérdése volt, hogy játszhat-e a franciák sztárja Kylian Mbappé, aki még az osztrákok ellen szenvedett orrtörést. Mbappé végül maszkban lépett pályára. Amíg a franciák Griezmann nélkül kezdtek, addig az Eb-n először került be a lengyel kezdő 11-be Lewandowski, Wojciech Szczęsny helyett pedig Łukasz Skorupski védte a lengyel kaput. Akadt is dolga bőven, az első félidőben több nagy védést is bemutatott, először Hernandez lövését mentette szögletre, aztán Dembélé rúgta őt mellbe egy kontrából, majd Mbappé közvetlen közeli lövéseit is hárítani tudta kétszer egymás után.

Igyekeztek persze a lengyelek is, nem maradt el az előre beígért lendületes, támadó szellemű játék. Az ő akcióik leginkább Lewandowski megjátszásáról szóltak, aki azonban csupán egy kapu mellé fejelt labdáig jutott 10 méterről. Ahogy közeledett az első félidő vége, úgy a franciák gyors passzaikkal egyre többször kerültek be a lengyel védelem mögé, Skorupskinak köszönhetően a kék mezesek azonban egyetlen lehetőséget sem tudtak gólra váltani.

A második félidőben aztán folytatódtak a francia próbálkozások, Skorupski kapuja viszont továbbra is bevehetetlennek bizonyult. Az 55. percben azonban Kiwior buktatta Dembélét a lengyel tizenhatos jobb szélén, a szabálytalanságért ítélt tizenegyest Mbappé pedig könyörtelenül gólra váltotta, ezzel ő lett az első francia gólszerző az Eb-n.

Didier Deschamps aztán becserélte Camavinga mellett Giroud-t és Griezmannt is. Upamecano aztán hátulról szerelte szabálytalanul Świderskit a francia tizenhatoson belül, így a lengyeleknek is tizenegyest ítélt az olasz bíró. Lewandowski kétszer is megtorpant, Maignan pedig könnyedén védte az erőtlenre sikerült lövést. A VAR-on visszanézve azonban kiderült, hogy a francia kapus elmozdult a gólvonalról, így

Lewandowski újra elvégezhette a tizenegyest, teljesen ugyanúgy rúgott, mint először, de egy picit pontosabban és erősebben, így sikerült kiegyenlítenie.

A gól előhozta a lengyelekből az utolsó tartalékaikat, és először a meccsen hosszú percekig uralták is a játékot, a franciáknak pedig kellett egy kis idő, mire újra összekapták magukat. A csoportelsőségért zajló küzdelemben azonban végül nem szereztek újabb gólt a franciák, hála a lengyel válogatott biztos kiesése ellenére mutatott kérlelhetetlen játékának. Így végül a hollandokat 3-2-re megverő osztrákok a csoportelsők, a franciák pedig másodikként mehetnek a legjobb 16 közé.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!