Kétmeccses eltiltást kapott a szélsőjobbos kötődésű ünneplése miatt a török válogatott focistája

2024. július 5. – 13:39

Kétmeccses eltiltást kapott a szélsőjobbos kötődésű ünneplése miatt a török válogatott focistája
Merih Demiral gólöröme – Fotó: Ronny Hartmann / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kétmeccses eltiltással sújtotta az UEFA Merih Demiralt, miután a török válogatott játékosa az Ausztria elleni Eb-nyolcaddöntőn a Szürke Farkasok nevű török szélsőjobboldali szervezet kézjelével ünnepelte második gólját. Ezt azt jelenti, hogy Demiral nem játszhat a negyeddöntőben a Hollandok ellen, és ha Törökország bejut az elődöntőbe, akkor azon a meccsen sem.

Az UEFA indoklása szerint a török focista nem tartotta be az általános magatartási elveket, megsértette a tisztességes viselkedés alapvető szabályait, sportszerűtlen megnyilvánulásra használta a meccset és a sport rossz hírét keltette. A farkasos kézjel Ausztriában 2019 óta tiltott jelkép. Németországban ugyan nincs betiltva, de a Szürke Farkasokat ott is extrémista szervezetként tartják nyilván, és folyamatosan figyelik a tevékenységüket.

A török focista gólöröme miatt kisebb diplomáciai botrány kerekedett. A török kormány xenofóbiával vádolta Németországot a vizsgálat miatt, és bekérette az ankarai német nagykövetet. Erre válaszul a német külügy is berendelte a berlini török nagykövetet.

A szaúdi ligában futballozó Demiral egyébként nem tagadta, hogy a Szürke Farkasok kézjelét használta az osztrákok elleni meccsen. Azt nyilatkozta, olyan ünneplést akart, ami kapcsolódik a török identitásához, és kifejezi, mennyire büszke arra, hogy török lehet. Több szurkolótól is látta ezt a kézjelet, hozzájuk akart csatlakozni a gesztussal, tette hozzá.

Az angol válogatott és a Real Madrid sztárja, Jude Bellingham ellen is vizsgálatot indított az UEFA. Bellingham az ágyéka felé mutogatott a szlovákok ellen szerzett ollózós gólja után.

A játékos azzal védekezett, hogy csak egy belsős vicc volt a haverjaival, de ez nem hatotta meg az UEFA-t. 30 ezer eurós pénzbüntetést és egymeccses eltiltást szabtak ki rá, de egy évre felfüggesztve, vagyis Bellingham játszhat Svájc ellen a szombati negyeddöntőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!