Első ligás görög csapathoz igazolt Ádám Martin

2024. július 21. – 16:33

Első ligás görög csapathoz igazolt Ádám Martin
Ádám Martin – Fotó: Aszterasz Tripolisz

Másolás

Vágólapra másolva

Ádám Martin a görög első osztályú bajnokságban szereplő Aszterasz Tripolisz futballcsapatánál folytatja pályafutását, írja az MTI. A 29 éves játékos új klubja vasárnap jelentette be, hogy két évre szerződtette a 25-szörös magyar válogatott csatárt. „Nagyon boldog vagyok, készen állok a munkára és arra, hogy segítsem új csapatomat. Köszönöm a bizalmat, igyekszem meghálálni. Az Európa-bajnokságon hihetetlen tapasztalatokat gyűjtöttem, és azért fogok dolgozni, hogy tovább fejlődjek és a klubbal együtt elérjük a kitűzött céljainkat” – nyilatkozta Ádám Martin. Az Aszterasz legutóbb nyolcadik volt a görög bajnokságban.

Július elején vált hivatalossá, hogy Ádám Martin eligazol a dél-koreai Ulszantól, ahol közel két évet töltött. A csatár 2022-ben igazolt a dél-koreai csapathoz az NB I.-ben szereplő Pakstól. Az Ulszanban 67 meccsen 24 gólt rúgott, emellett volt kilenc gólpassza is. Kétszer lett dél-koreai bajnok, szerepelt az ázsiai Bajnokok Ligájában is. A csatár játszott a németországi Európa-bajnokságon is, és egyből a futballmémoldalak egyik kedvence lett termete miatt. A magyar válogatottban eddig 25 meccse volt, három gólt szerzett ezeken.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!