Szavazni lehet az ország kilátójára és turistaházára

2022. szeptember 27. – 10:36

frissítve

Szavazni lehet az ország kilátójára és turistaházára
A kiskörei Lábasház-kilátó – Fotó: Aktív Magyarország

Másolás

Vágólapra másolva

Ez a cikk több mint egy éve jelent meg, elképzelhető, hogy pár elavult infó is van benne. Ha ilyet látna, kérjük, jelezze.

Több tucat nevezés érkezett az Aktív Magyarország Év Kilátója és az Év Turistaháza pályázatára, melyek közül most a természetjárók választhatják ki, hogy melyik lesz 2022-ben a két cím birtokosa. A pályázatok célja, hogy minél többen ismerjék fel az aktívan eltöltött szabadidő fontosságát, és induljanak el, fedezzék fel az ország legszebb panorámáit, illetve leghangulatosabb turistaszállásait, áll az Aktív Magyarország közleményében.

A beküldött pályázatok közül szakmai zsűri válogatta ki a 10-10 legjobbat. Olyan jó állapotú, rendezett környezetű célpontok kerültek be, amelyek izgalmas kerékpáros vagy gyalogos turistautak mentén fekszenek, így sokan megfordulnak itt.

2020-ban a balatonboglári Xantus János Gömbkilátó, tavaly pedig a Tisza-tavon található Bölömbika-kilátó volt a nyertes. Turistaházak közül két éve a tolnai Annafürdő Vendégház diadalmaskodott, 2021-ben pedig a Szelcepuszta Turistaházat választották a legjobbnak a szavazók.

Annak érdekében, hogy a verseny minél színesebb legyen, a tavaly bejutott 10-10 legjobb pályázat idén nem indulhatott, így ők csak jövőre kaphatnak újra esélyt. Szavazni az Aktív Magyarország Facebook-oldalán lehet a képek kedvelésével 2022. szeptember 26-tól október 6-ig.

A fenti Facebook-oldalon választható kilátók listája:

  1. Julianus-kilátó
  2. Krisztina-kilátó
  3. Bence-hegyi kilátó
  4. Boldog Mór-kilátó
  5. Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó
  6. Guckler Károly-kilátó
  7. János-kilátó
  8. Kecske-hegyi kilátó
  9. Lábasház-kilátó
  10. Zsófia-kilátó

És ezekből a turistaházakból lehet választani:

  1. Balatoncsicsói Erdészház
  2. Fehérkőlápa Turistaház
  3. Fekete-hegyi Berda József Kulcsosház
  4. Fenyvespusztai Erdészeti Erdei Iskola
  5. Gubacsos Kulcsosház
  6. Haracsi Vendégház
  7. Keserűszeri Vendégház
  8. Stimecz-ház
  9. Szent György Zarándokszállás
  10. Zsigárdi Erdei Lak

További, hazai kilátókról szóló cikkek erre >>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!