Japán arra ösztönzi a fiataljait, hogy igyanak több alkoholt a gazdaság fellendítése érdekében
A japán fiatalok nem fogyasztanak elég alkoholt, ami az adóbevételeken is meglátszik, ezért az adóhivatal kampányt indított, hogy igyanak többet.
Megoldották a félmilliárd éves, szájjal ugyan rendelkező, de ánusz nélküli őslény rejtélyét
Csak egy nyílással rendelkezett, amit mindenre használt, ez megzavarta a tudósokat. Most kiderült, hogy mégse az emberek, inkább a rovarok és pókok felmenője lehetett.
Egy mórahalmi férfi azzal fenyegetőzött, hogy leszúrja a kormányhivatal egyik dolgozóját
A férfi azért dühödött be, mert a hivatal dolgozója nem akart neki új jogosítványt kiállítani, miután kétszer is szabálysértést követett el, és eltiltották a vezetéstől. Az ügyészség...
Péntektől 746 forint lesz a dízel, 672 a benzin piaci ára
A benzinért öt forinttal, a dízelért tizenöt forinttal kell majd többet fizetnie annak, aki piaci áron tankol.
Több hónapos terápia eredménye az ozorai főszínpad monumentális dekorációja
Gigantikus textildekoráció biztosítja az ozorai nagyszínpad előtt táncolók számára az árnyékot. De hogy és hol készül a több ezer méternyi textilből álló szerkezet? Egy kis pécsi alapítvány terápiás...
Nyugi, az Ozora-feeling a kátyúmentesített úton is utolér mindenkit
Ozora az elmúlt években rengeteget fejlődött, mind az infrastruktúra, mind a méret tekintetében, én meg emiatt attól féltem, ennyi volt, nincs többé családias hippifesztivál, beszivárgott a...
„Nem veszünk részt a kultúrharcban, az Ördögkatlan ennél többről szól”
Hiába szeretnének, nem tudnak elhelyezni bennünket a politikai palettán. És mi addig örülünk, amíg nem tudnak – mondja Kiss Mónika és Bérczes László, az idén 15 éves Ördögkatlan Fesztivál két fő...
Az észak-magyarországi Halda-tavat is kiszáradás fenyegeti
Az aszály miatt több magyarországi tó is a kiszáradt az utóbbi időben.
A szekszárdi képviselő halálával ismét kisebbségbe kerülhet a Fidesz a helyi közgyűlésben
Csillagné Szánthó Polixéna több hónapos betegség után hunyt el.
75 milliárdos keretszerződést kötött Rogán hivatala Balásy cégeivel
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal ezúttal is biztosra ment.
Kövess minket Facebookon is!