Olcsó villanyautót hoz Európába a Hyundai
Az olcsóság ezúttal 20 ezer euró alatti, vagyis nagyjából 8 millió forintos árat jelent, és az autó valóban olyan kicsi lesz, hogy nem parkolni, hanem hátul utazni lesz nehéz a Casperben.
Akár 4 millió forint állami támogatással lehet hétfőtől új villanyautót vásárolni, összegyűjtöttük...
A vállalkozások számára kiírt állami pályázaton összesen 30 milliárd forintot osztanak szét, egy cég akár több elektromos hajtású autót vagy haszonjárművet is vásárolhat a vissza nem térítendő...
Hat ok, amiért megtorpant a villanyautó-piac
Két hatalmas autókölcsönző cseréli flottája egy részét elektromosról hagyományos benzines és hibrid modellekre, mert rájöttek, hogy az előbbiek javítása drága, eladásuk pedig nehézkes. A letargiát...
Az autóvásárlók többsége nem márka, hanem ár alapján választ
Egy felmérésből kiderült az is, hogy egyelőre kevesen szeretnének villanyautót, a hagyományos típusok viszont többek számára tűnnek jó választásnak, mint korábban.
A Sony és a Honda első közös autója guruló élményközpont közel ötszáz lóerővel
A két gyártó tíz évig garantálja a szoftverfrissítéseket a típushoz, így a kétmotoros Afeela nagyon lassan avul majd el, ráadásul jobban járhat, aki a vásárlás helyett inkább bérleti szerződést köt.
Benzines vagy dízel? A következő évtizedben rá se ismerünk majd Európa nagyvárosaira
A benzines és dízelmotoros autók napjai meg vannak számlálva. Megnéztük, hol mikor tiltják ki őket a forgalomból. Párizsban hamarosan egyáltalán nem találkozhatunk majd dízelekkel, néhány amerikai...
Feketedoboz, vészfékasszisztens: az új autókban idén több biztonsági extrát tesznek kötelezővé
Az Európai Unió megszorongatta az autógyártókat, mert ettől reméli a közlekedési balesetek számának jelentős csökkenését. Megnéztük, mire valók az új biztonsági megoldások. Olyan új rövidítéseket is...
Így lehet jól és rosszul kihasználni a villanyautók és a hibridek lassulását
Amikor a vezető felengedi a gázpedált, az autó magától lassulni kezd, a mögötte haladók pedig esetleg megijednek, mert nem világít a féklámpa. Mivel előzhetjük meg a veszélyhelyzetet és hogyan...
Áttörés előtt, tűzveszély után: itt tart a villanyautó-akkumulátorok fejlődése
Mikor gyulladhatnak ki a lítiumos áramforrások? Milyen megoldásokkal lehet megszüntetni a kockázatokat, hogyan csökken a töltési idő és az akkumulátorok ára?
Fényévekre a halogéntől: így fejlesztik az új autók LED-fényszóróit
A Volkswagen és a Mercedes fénylaboratóriumaiban, illetve közúti menetpróbákon néztük meg, hogyan fokozzák a közlekedésbiztonságot a ma és a holnap érdekes megoldásai.
Kövess minket Facebookon is!