Kivannak az olaszok, hogy néhol már 2 eurót is elkérnek egy kávéért
Beülnek egy eszpresszóra, aztán jön a feketeleves.
Hadházy szerint csak a pénz miatt maradtak a kilépett párbeszédesek a párt frakciójában
Tordai Bence szerint viszont azért, mert csak így van esély a Fidesz ellen eredményt elérni.
Szoboszlai gólpasszával simán verte 3-0-ra a Liverpool a Manchester Unitedet
A Liverpool három mérkőzést követően százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll a Premier League-ben.
Holtan találták Bálngyimírt, a kiugrott orosz kémnek tartott fehér bálnát
Bálngyimír nagyon szelíd volt, szívesen játszott az emberekkel, pár napja még semmi baja nem volt.
Több orosz erőműben is tűz ütött ki az éjszakai ukrán dróntámadás után
Közel 160 ukrán drón vette célba Oroszország 15 régióját, köztük a fővárost, Moszkvát is.
Charles Leclerc nyerte a Forma–1-es Olasz Nagydíjat
A Ferrari pilótája Monzában 2019 után másodszor diadalmaskodott.
Az FBI szerint nem ideológiai indíttatásból lőtt rá Trumpra a merénylő
Sem baloldali, sem jobboldali ideológiát nem látnak a tett mögött.
Moszkvában sajtburgerezve bukkant fel a szlovákiai Magyar Szövetség alelnöke
Gyimesi György az első aktív szlovákiai politikus, aki a háború kezdete óta kiutazott Oroszországba.
Száz rendőr és NAV-os csapott le a védelmi pénzt szedő, taxisokat fenyegető hiénákra
Az illegálisan működő hálózatnak további tagjai lehetnek, így további akciók várhatók.
Henry Kettner is kiszállt a Sztárboxból
Hat hónapnyi felkészülés után derült ki, hogy az influenszernek sérve van.
Kövess minket Facebookon is!