Siófokon és Budapesten egyszerre akart a tömegben robbantani a magát iszlamistának valló 22 éves...
A nyomozó ügyészség vádiratából kiderül, hogy a férfinak egy társa segített volna kivitelezni a kettős terrorcselekményt.
Szexuális visszaéléssel és gyermekpornográfiával vádolnak két szigetszentmiklósi férfit
A vád szerint kiskorú fiúkat csábítottak fel a lakásukra, leitatták őket, és az is előfordult, hogy pénzt adtak nekik, hogy szexeljenek velük.
Túlsúlyos volt a kamion, ezért 260 kiló olajat öntött a csatornába egy sofőr Mosonmagyaróvárnál
Környezetkárosítás miatt akár öt év börtönt is kaphat.
Letartóztatták az olasz maffia több mint száz feltételezett tagját
Calabria rendőrfőnöke szerint Európa egyik legkeményebb bűnszervezetét sikerült felszámolni.
Régi álmát válóra váltva filmet rendezett Ákos
A sokoldalú művész még csak nemrég fedezte fel magában az írót, máris belekóstolt a filmezés világába.
Minden második magyar ismer valakit, aki családon belüli erőszak áldozata volt
Egy felmérés válaszadóinak 60 százaléka szerint az áldozat is felelős az erőszakért, 40 százalékuk szerint sok nő bosszúból vádolja partnerét erőszakkal, ami meg sem történt.
Lezárult a nyomozás a Deák téri kettős gyilkosság ügyében
A rendőrség vádemelést javasol az ellen a három férfi ellen, akik tavaly májusban előbb megvertek, majd több késszúrással megöltek egy 16 és egy 21 éves fiatalt a Belvárosban.
4300-nál is több riasztást kaptak a mentők az elmúlt napokban
A mintavételi igények is húszezres nagyságrendben érkeznek hozzájuk.
Zárolhatják Románia amerikai vagyonát egy testvérpár 100 millió dolláros tartozása miatt
A dúsgazdag Micula-fivérek amerikai pere miatt veszélybe kerülhet Románia washingtoni nagykövetségének épülete is.
Szabadon engedték a liverpooli terrortámadás négy gyanúsítottját
A nyomozás vezetője szerint a négy huszonéves férfi elegendő információt adott a rendőrségnek.
Kövess minket Facebookon is!