Tóth Andi mentorként tér vissza az X-Faktorba
Az énekesnő korábban a TV2-n volt zsűritag, így Majka mellett ő is a riválistól érkezik az RTL-hez.
Eljárást indít a TikTok ellen az Európai Bizottság
A vád szerint a TikTok úgy indította el Lite programját, hogy nem vizsgálta előzetesen annak függőséget okozó hatásait.
Nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását a református zsinat kezdete előtt
A nyílt levél aláírói szerint az egyházon belül továbbra is mindenki úgy táncol, ahogy Balog püspök fütyül.
Nehogy már más mondja meg, mikor nevessünk!
Gyűlölve szerettük, de úgy tűnik, a kihalás szélére került a szitkomok egyik fő jellegzetessége, a konzervnevetés és az élő közönség.
A jelenlegi HBO Max árainál drágább előfizetési díjakkal indul itthon a Max
Kétféle csomagban is elérhető lesz Magyarországon a Max, a reklámos, olcsóbb verzió nálunk nem indul.
Bezár a Spotlightot és a Zöld könyvet gyártó hollywoodi stúdió, a Participant
A stúdió küldetésének tartotta, hogy olyan filmek mögé álljon be, amelyeknek fontos társadalmi üzenete van.
Az ezreseket szóró influenszer szerint egy mesét alkottak, ahol pénz hullik az égből
A hétvégi pénzszóró influenszeresemény szervezője sajnálja a letaposott virágokat, de azért beszólt a károkról posztoló Karácsony Gergelynek.
A Tokyo Vice a Drót szintjére érkezett a második évaddal
Alvilági, politikai és újságírói krimi egyben a Tokyo Vice, amelynek jót tett, hogy a legnagyobb sztárját, Ansel Elgortot, háttérbe szorította. A sógun mellett ez az év másik kötelező, Japánban...
Szép nagy kulturális piramis épül, amiben a legkisebb könyvtár kínálatát is központilag szabályoznák
A kiszivárgott kulturális törvénytervezet alapján a Nemzeti Múzeum vagy a Nemzeti Színház is beleszólhat a városi színházak és kultúrintézmények terveibe. A központosítás szándéka világos, a...
Megérdemelte a kilencvenes évek Magyarországa, hogy ilyen ihletett film készüljön róla
A Kék Pelikant szagolni lehet: májkrém, Domestos, a Déli jegypénztára. Animált dokumentumfilm a rendszerváltás vonatjegysvindlijéről.
Kövess minket Facebookon is!