A kormány háromszorosára emelte a gyógyszertárban kikevert gyógyszerek készítési díját
A magisztrális gyógyszerek körül a napokban nagy vita alakult ki Novák Hunor gyerekorvos egy bejegyzése miatt. A díjak több mint húsz év után emelkednek.
Rogán Antal olyan mesterien bújt ki Tordai Bence kérdése alól, hogy azt tanítani lehetne
Az ellenzéki képviselő összekevert két Rogán-közeli céget, a miniszter pedig kegyetlenül lecsapott a bakira, és úgy adott hazugságmentes választ, hogy valójában esze ágában sem volt válaszolni.
Jövőre eggyel több magyar egyetem lesz
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia teljesítette a feltételeket, februártól Hittudományi Egyetemmé alakul.
A Bajszos Kidobóember belarusz internetszolgáltatókon keresztül kémkedik külföldi diplomaták után
Közben az orosz kiberkémek ellepik Ukrajnát, és egyre gyakrabban vesznek célba más országokat is.
M1: 15-20 embert fogtak el a szerb–magyar határ menti lövöldözés után
Három halálos áldozata volt a Horgos környéki, migránsok közötti összecsapásnak.
Nyomkövetőt találtak egy lengyel elnöki autón, amely Ukrajnába is elkísérte az elnököt
A magyar kormánymédia már le is vonta a következtetést, hogy az ukránok figyelhették meg Andrzej Dudát, a lengyel média inkább az oroszokra tippel.
Spanyolországban fogtak el egy férfit, akinek köze lehet a brüsszeli terrortámadáshoz
A marokkói származású belga állampolgárt kábítószer-kereskedelem, fegyverkereskedelem, pénzmosás és bűnszervezethez tartozás miatt keresték.
Mi ez az újabb kormányzati támadás a kritikus média ellen?
Szuverenitásvédelmi törvénycsomag: a kormány most ezzel tesz kísérletet a tőle független média megszorongatására. De mi ez, honnan rántották elő, mi a névleges és a valódi célja, és miért jelent...
Tévhit, hogy le tudjuk nyelni a nyelvünket
Ártani viszont könnyen árthatunk azzal, ha segítő szándékkal tárgyakat dugdosunk egy épp rohamot kapó ember szájába.
Kövess minket Facebookon is!