Újabb eljárást indítanak a Google ellen Oroszországban
Az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság nehezményezi, hogy a cég nem távolít el a keresőmotorjából mindent amit szeretnének.
Felfüggesztették Nicolas Sarkozy hétfőn megkezdett perét
A volt köztársasági elnököt korrupcióval vádolják.
Megvan mi lesz a Dürer Kert és a Keleti Blokk helyén
A Dürer Kert sorsa már jó ideje bizonytalan volt.
Vádat emeltek egy borsodi vadászbaleset miatt, kiskorúra lőttek
Az ügy vádlottja egy 33 éves rendőr.
Több mint háromszáz belarusz tüntetőt vettek őrizetbe
Az AFP szerint több tízezren tüntettek vasárnap, immáron tizenötödszörre.
38 százalékos visszaesés várható a médiában a járvány miatt
A médiaszektorok közül a tévé és az online piac számít a legkisebb kiesésre.
Félmilliós várost támadna az etióp hadsereg, aggódik az ENSZ
A Tigré államban folyó konfliktusban már több százan életüket vesztették, az ENSZ humanitárius válságtól tart.
Anyjuk nevével temették el az elvetetett magzatokat Olaszországban
Több mint 130 nő neve került fel hozzájárulásuk nélkül olyan sírokra, amelyekben a magzatok vannak eltemetve. Az ügy miatt az abortuszt tabuként kezelő Olaszországban újból fellángolt a vita a...
Bizonytalan időre visszavonul a Youtube-tól Radics Peti
A videósnak közel 800 ezer feliratkozója van a videómegosztón.
Több városban lezárták az utakat a lengyel tüntetők
Már ötödik napja tüntetnek Lengyelországban az abortuszellenes törvény ellen.
Kövess minket Facebookon is!