Nem szállt le a buszról, inkább megszúrta a sofőrt a részeg utas
A rendőrök nyolc percen belül elfogták a sofőr támadóját.
Lemondott a kanadai miniszter, mert a lezárások idején karibi utazáson járt
Ontario pénzügyminisztere elismerte, hogy hibázott.
Megvan az év hala: papírforma vagy meglepetés?
Választani három jelölt közül lehetett, a „furcsa” angolna lett az utolsó, a kevésbé ismert, de veszélyeztetett fürge cselle az ezüstérmet kaparintotta meg. De ki lett az első?
Már az év első napján ölt a szén-monoxid
A halálos eset Pannonhalmán történt. Az idén a szokásosnál kevesebb tüzet okoztak a pirotechnikai eszközök, de azért így is akadt dolga a rendőröknek, a mentősöknek és a tűzoltóknak is bőven.
Tűzijáték robbant a norvég fociválogatott csapatkapitányának kezében
Omar Elabdellaoui kézsérülésekkel került kórházba.
Szíriában és Csecsenföldön is lecsapott az Iszlám Állam
A terroristák Szíriában katonákat szállító buszoknak állítottak csapdát, Csecsenföldön pedig orosz rendőrökre támadtak.
Éjfél után egy perccel megszülettek az első újévi kisbabák
Éjfél után egy perccel már a fővárosban és Salgótarjában is született egy-egy baba.
Donald Trump újévi beszéde: A vakcina igazi csoda
A leköszönő Trump elnök összegző beszédében a járvány elleni küzdelmet és az elnöksége alatt elért külpolitikai sikereket méltatta.
Brexit: Vége az átmenetnek, a britek éjfélkor ténylegesen kiléptek az unióból
Londoni idő szerint december 31-én, este 11 órakor vége lett az eddigi átmeneti helyzetnek, jöhet a határellenőrzés és a valóban unión kívüli élet az Egyesült Királyságban.
Új márkaneveket kell hamarosan megszoknunk: mi lesz veled UPC, Telenor, NKM, ELMŰ, E.ON?
Amikor egy jól ismert márka új kezekbe kerül, mindig felmerül a kérdés, hogy a már bejáratott brand nevét meg tudja-e tartani az új tulajdonos, vagy sem. Magyarországon is sok, jól ismert, rengeteg...
Kövess minket Facebookon is!