Eldőlt, a Thatchert imitáló Liz Truss lett Boris Johnson utódja
Az eddigi külügyminiszter lett a Konzervatív Párt új vezetője, ezzel pedig az Egyesült Királyság kormányfője. A 47 éves politikus balos családból indult, fiatalon felszólalt a monarchia...
Daniel Ricciardo a szezon végén távozik a McLarentől
Szerződése eredetileg a következő szezon végéig szólt volna, de helyet kellett csinálni Oscar Piastrinak.
Dallasba hívták Orbánt, hogy nyitóbeszédet mondjon a texasi CPAC konzervatív rendezvényen
A legnagyobb amerikai konzervatív konferencia dallasi szatellit eseményén Donald Trump volt amerikai elnök is felszólal majd.
Csoda, hogy Boris Johnson eddig kihúzta
Alaposan megszaladó felújítási költségek, illegálisan cégeknek lobbizó képviselő bevédése, pártbeli szexbotrányok, eltüntetett leleplezés a Timesból és az egyre csak gyűrűző Partygate. 10 botrány a...
Boris Johnson hivatalosan is bejelentette lemondását
Azt mondta, a Konzervatív Pártnak új vezetőre van szüksége, de utódjának megválasztásáig maradna ügyvivő miniszterelnök.
Boris Johnson új miniszterei 24 órát sem vártak, máris hátba szúrták
A kedd este kinevezett pénzügy- és oktatásügyi miniszter is lemondásra szólította fel a brit miniszterelnököt. Johnson közben beismerte, hogy a Szkripal-ügy csúcsán egy korábbi KGB-kémmel találkozott.
Johnson: A miniszterelnök feladata vészterhes időkben az, hogy folytassa a munkáját
A brit parlamentben szólalt fel a miniszterelnök egy nappal azután, hogy kormányának két vezető tagja is lemondott, és minden eddiginél jobban megingott a pozíciója.
Újabb mélypont, 416 forint fölött is járt az euró, 409 fölött a dollár
Két újabb, fontos lélektani határt lépett át a forint zuhanása.
Távozik a brit pénzügyminiszter és az egészségügyi miniszter is Johnson kormányából
Rishi Sunak és Sajid Javid lemondása után egyre jobban inog Johnson alatt a miniszterelnöki szék.
20 év börtönre ítélték Ghislaine Maxwellt
Maxwell kiskorú lányokat szervezett be azért, hogy barátja, Jeffrey Epstein aztán szexuálisan bántalmazza őket.
Kövess minket Facebookon is!