Távollétében is Trump nyerte a republikánusok első tévévitáját
Kisebb meglepetésre nem a Trump első számú kihívójának számító Ron DeSantis, hanem egy 38 éves vállalkozó lopta el a show-t. Az exelnök a vita helyett Tucker Carlsonnal interjúzott, de ezzel a...
Az orosz légügyi hatóság szerint Prigozsin a lezuhant magángépen volt
Először csak annyit lehetett tudni, hogy a Wagner-vezér neve is az utaslistán volt. Azt már korábban bejelentették, hogy a Moszkvából Szentpétervárra tartó gépen mindenki, három pilóta és hét utas...
Tucker Carlson: Pressman egy féreg, a genderlobbit képviseli az amerikai emberek helyett
Az összeesküvés-elméletek terjesztéséről és rasszista megnyilvánulásairól híres amerikai tévés csupa olyan dolgot mondott a közönségének a Millenárison, amit a közönsége hallani szeretett volna:...
Bizalmasait játszhatják ki Trump ellen, akit azzal vádolnak, hogy bűnszervezetben próbálta...
Az exelnököt a georgiai választás eredményének elcsalására tett kísérlettel vádoló kerületi ügyész néhány vádpontja kötelező börtönbüntetést vonna maga után, ha Trumpot bűnösnek találják. A negyedik...
Julian Sands brit színész maradványait találták meg a kaliforniai hegyekben
A hegymászásért rajongó Sands olyan filmekben játszott, mint a Szoba kilátással vagy a Gyilkos mezők. 65 éves volt.
OceanGate: Meghaltak a tengeralattjáró utasai
Az eltűnt tengeralattjárót működtető cég ezt azután jelentette be, hogy a Titanhoz tartozó roncsok kerültek elő. A parti őrség szerint a tengeralattjáró összeroppant és darabokra szakadt.
Egy szakértő szerint az eltűnt tengeralattjáró alkatrészeit találták meg
Egy távirányítású tengeralattjáró bukkant az egyelőre azonosítatlan törmelékhalmazra a Titanic roncsától nem messze.
Hülkenberget megbüntették, mégsem indulhat az első sorból a Kanadai Nagydíjon
A Haas pilótája nem lassított le időben a piros zászló után. Verstappen mellől így Alonso rajtolhat este.
Reuters Intézet: A magyarok csupán negyede bízik a sajtóban
Viszont a Telexet tartják az egyik legmegbízhatóbb sajtóterméknek.
Trump ellen hivatalosan is vádat emeltek, ártatlannak vallotta magát
Az exelnököt 37 rendbeli bűncselekménnyel vádolják, többek között titkosított iratok szándékos elrejtésével. Több tíz év börtönbüntetést is kaphat.
Kövess minket Facebookon is!