Három posta nyitott újra Pécsen, de ez 155 millió forinttal terheli a városi költségvetést
A pécsi önkormányzat az állami tulajdonban lévő Magyar Postától vásárol szolgáltatásokat.
Most olyanokat is kihűlés fenyeget, akiket korábban soha
A rezsiszámlák megemelkedése miatt az alsó középosztály, a kisnyugdíjasok, az egyedülálló szülők és albérletben élő egyetemisták ezreinek okozhat gondot a lakás befűtése. A spórolásban az...
Már a naplófájlok sem segíthetnek tisztábban látni a pécsi önkormányzati cégtől eltűnt...
Informatikai igazságügyi szakértő és egy új tanú meghallgatásával folytatódott az eltűnt merevlemezek ügyében, Vári Attila ellen indított pótmagánvádas eljárás a Szigetvári Járásbíróságon.
Tele vagyok aprópénzzel, új pénztárcát kell vennem! – horvátokat kérdeztünk az euróról
A magyar határhoz legközelebbi horvát nagyvárosban, Eszéken beszélgettünk az euróbevezetés miatt bekövetkező áremelésekről, az átszámításról és a kunanosztalgiáról. A többség úgy érzi, idővel persze...
Nyílt levélben kér segítséget a fennmaradáshoz a Pécsi Harmadik Színház
Januárra minden tartalékuk elfogyott, a színház épületében december 23-án kapcsolták le a fűtést.
First teacher outside of Budapest fired for civil disobedience
All thirteen educators sacked so far were from the capital. The fourteenth, a teacher from Pécs was on probation and could thus be sacked without justification.
Próbaideje alatt, indoklás nélkül bocsátottak el egy pécsi tanárt, miután polgári engedetlenségben...
Tölgyfa Gergely állítja, a tiltakozások hatására rúgták ki.
Kikiáltási ára ötszáz forint – így durvult el a talált tárgyak árverése a pécsi polgármesteri...
Nem trehányságból halmoztak ruhákat, táskákat, cipőket, napszemüvegeket a pécsi polgármesteri hivatal folyosójának két asztalára az ügyintézők. Aukción jártunk.
Hűtlen kezeléssel vádolják a pécsi vagyonhasznosító volt vezérigazgatóját
Személyi összefonódások, szabálytalan beszerzések, kifizetett, de el nem készült informatikai fejlesztések miatt indult pótmagánvádas eljárás a volt cégvezető ellen.
Gyanús ügyek miatt menesztették, mégis kérte volna a prémiumát a Pécsi Vagyonhasznosító korábbi...
A volt cégvezetőt bizalomvesztés miatt mentették fel három évvel ezelőtt, nem sokkal az önkormányzati választás után. Most bíróság mondta ki, igaz, csak első fokon, hogy nem jár neki a közel 10...
Kövess minket Facebookon is!