Potápi Árpád János államtitkár felsorolta történelmünk meghatározó pillanatait: 1848, 1956, 2010
A szabadságról beszélt, amelyet Szent István óta óhajt a magyarok minden nemzedéke.
Több mint 4000 éves földpiramist találtak a Nagykunságban
Mióta felfedezték a kengyeli kunhalmot, annak felét már el is hordták a helyiek.
Észak-Korea újabb rakétát indított Japán felé
Egy héten belül ez volt a negyedik rakétakísérletük.
Ő sem túl boldog, én sem ugrálok örömömben – a szerb-koszovói megegyezés nem került sokkal közelebb
„A jó szándék jeleként” eleget tesznek a korábban vállalt kötelezettségeiknek, de egyik fél sem boldog.
Hétfőtől akár az éjszakai parkolás is pénzbe kerülhet a IX. kerület egyes kijelölt helyein
Aki lakossági engedély nélkül parkol lakossági parkolóhelyen este 6 és reggel 7 között, azt tízezer forintra büntetik.
Március 31-én szavazhat a parlament a svéd és finn NATO-csatlakozásról
Az Atv.hu értesülését megerősítették a Fidesz-frakcióból.
Halálos baleset történt a csepeli Mahart-terminálon
Egy konténer dőlt a daruról egy kamionra. A rendőrség nyomozást indított.
Négy hetilap bepereli a kormányt
Az állami hirdetések egyenlőtlen elosztása miatt.
Megszöktette a szerelmét, baseballütővel verte és halállal fenyegette a lány apja a 23 éves...
Késsel és egy fegyvernek látszó tárggyal is ijesztgették verés közben.
14 perc alatt 10 gól: felfoghatatlan rekord dőlt meg az amerikai hokiligában
A Florida 16 másodperc után hátrányban volt, 34 másodperc alatt fordított.
Kövess minket Facebookon is!