A Mol eladta 39 szlovéniai benzinkútját, hogy megvehessen helyettük 120-at
Felvásárolják az OMV szlovén leányvállalatát, de ehhez a meglévő hálózatuk egy részét el kellett adniuk a Shellnek.
Rendőröket és ügyvédeket ítéltek el, mert rendőrségi adatokkal kereskedtek
Négy rendőr kapott letöltendőt, két ügyvéd és egy rendőr felfüggesztettet a nem jogerős ítélet szerint.
Tartalékolás és gazdaságmozgósítás: védelemgazdasági rendeletet adott ki a kormány
A jogszabály többek között a háborús helyzetekben történő intézkedésekről szól, és előírja egy Védelemgazdasági Alapterv elkészítését.
Van még ott bunkóság, ahonnan az első jött: a kisgyerek születésnapját elrontó futballkapust...
Rúgjon MTK-nak gólt a gyerek – ennyit reagált a diósgyőri edző a hétfői esetre.
Rémesen kezdődött az év a magyar gazdaságban: nagy visszaesés az iparban és az építőiparban is
Mindkét ágazat teljesítménye 5 százalékkal maradt el az egy hónappal korábbitól.
Kedd reggel is megrogyott a forint, 395 fölé ugrott az euró ára
Nem múlik a rossz hangulat a devizapiacokon.
Idén márciusban sem indulnak el a BKV hajójáratai, nincs pénz a működtetésükre
Sorozatban ez a harmadik ilyen év. Áprilisban a Mahart dunai körjárata elindul, de az csak néhány belvárosi kikötőt érint.
Észak-Korea ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki, hogy „ellenőrizze nukleáris elrettentő...
Egy nappal azután, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok megkezdte az öt év óta a legnagyobb közös hadgyakorlatát.
Schadl György naplójában felbukkan egy alkotmánybíró neve, akinek végrehajtó lánya Völner fiának...
Czine Ágnes alkotmánybíró mindkét gyermeke végrehajtó, és jó kapcsolatban voltak Schadllal.
Újabb hungarikum: a világ legbunkóbb kapusa is magyar
A diósgyőri Senkó Zsombor egy kisfiú születésnapját rontotta el. Szándékosan. Kétszer is.
Kövess minket Facebookon is!